Vágólapra másolva!
Bár mostanság a Premiershipben légióskodó Gera Zoltán sérülése miatt kevés lehetőséghez jutott, az egyik futballal foglalkozó angol szakportál szerint a 26 éves támadó volt a West Bromwich Albion (WBA) legjobbja a 2005-ös esztendőben.

Gera, miután kiérdemelte a magyar Aranylabdát, majd az MLSZ is a legjobb magyar futballistának választotta meg, december végén Angliában újabb elismerést gyűjtött be. A squarefootball.net oldal szakírója, Simon Cole ugyanis úgy ítélte meg, hogy a tavaly épphogy bennmaradt gárda sokat köszönhet a játékosnak, és ő volt a WBA legkiemelkedőbb futballistája a tavalyi évben.

A honlap szerint a "nagy májusi menekülés" után sok játékos hős lett a birminghamiek stadionjában, mégis Gera volt az, aki a középpályáról a legtöbbet hozzátette a siker kiharcolásához. Gerzson "fenséges felfutásai" után legtöbbször megállíthatatlan volt a 16-osnál, és ezáltal ő volt a csapat legnagyobb fegyvere.

A cikkíró leszögezi: Gera az utóbbi időben sérülései miatt nem játszhatott a West Bromban, ami meg is látszik az együttesen, hiszen nagyon hiányzik Bryan Robson csapatából a magyar játékos.

Az év végi "All Star-csapatban" egyébként olyan társai vannak Gerának, mint Thierry Henry (az Arsenal legjobbja), Frank Lampard (Chelsea), Wayne Rooney (Manchester United) vagy épp a BL-győztes Jamier Carragher (Liverpool).