Vágólapra másolva!
A sérült Gera Zoltán nélkül felálló West Bromwich Albion labdarúgócsapata megszerezte első idegenbeli győzelmét a Premier League 2005-2006-os szezonjában. A Wigan otthonában aratott 1-0-s siker értékét növeli, hogy a csapat egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott. A Chelsea 0-1-ről fordítva diadalmaskodott a sereghajtó Sunderland vendégeként.

Utoljára 2005. március 19-én fordult elő, hogy a West Bromwich Albion labdarúgócsapata idegenben győzött az angol bajnokság élvonalában, az együttes akkor 4-1-re nyert a Charlton otthonában.

A klub történetének 49. idegenbeli mérkőzésén most a Wigan otthonában sikerült begyűjteni az 5. sikert, eddig otthonról kimozdulva mindössze három iksz állt a csapat neve mellett: Bryan Robson tanítványai a Manchester City (0-0), a Sunderland (1-1) és a Middlesbrough (2-2) otthonából tudtak pontot csenni.

A 22. forduló első vasárnapi mérkőzésén sem úgy nézett ki, hogy a WBA számára áll a zászló, a 43. percben ugyanis Darren Moore a Jason Roberts elleni szabálytalanságért megkapta második sárga lapját, azaz a birminghamiek egy félidőn keresztül emberhátrányban küzdöttek.

A kiállítás mégis fontos szerepet kapott a meccs alakulásában, a csatár Nathan Ellington helyét ugyanis taktikai csereként ekkor foglalta el Martin Albrechtsen, aki végül az 56. percben egy jól eltalált távoli lövéssel megszerezte a vezetést és végül a győzelmet a vendégeknek.

A WBA győzelmével már 22 pontnál jár, s jobb gólkülönbséggel átvette a 16. helyet a Middlesbrough-tól.

A címvédő Chelsea az idény harmatgyenge Sunderland otthonába látogatott, és meglepetésre a Fekete Macskák jutottak vezetéshez a 12. percben. Bő negyedóra múlva a holland Arjen Robben egyenlített, majd a 69. minutumban a győztes gólt is megszerezte a londoni Kékeknek. A duplázó támadó öröme - bár pár másodpercig az volt - nem lehet felhőtlen, mert túlzott gólörömért a bíró kiosztotta neki második sárga lapját, s az ezzel járó pirosat is.

Premier League, 22. forduló:
Wigan Athletic - West Bromwich Albion 0-1 (0-0)
Wigan:
Pollitt - Baines (A. Johansson, 80.), Chimbonda, De Zeeuw, Henchoz, Scharner, Bullard, Kavanagh, McCulloch, J. Roberts, Teale.
WBA: Kuszczak - C. Davies, Moore, Robinson, Wallwork, S. Watson, Carter, Greening, Inamoto, K. Campbell (Earnshaw, 79.), Ellington (Albrechtsen, 44.).
gól: Albrechtsen (56.)
piros lap:
Moore (43., West Bromwich)

Sunderland - Chelsea 1-2 (1-1)
gól:
Lawrence (12.), illetve Crespo (28.), Robben (69.)
piros lap: Robben (69.)