Vágólapra másolva!

Mourinho jubileumi győzelmet ünnepelt a 'Pool ellen

Hazai győzelmeket hozott a Premier League két vasárnapi mérkőzése, a rangadón a Chelsea 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt, a Tottenham pedig szintén kétgólos különbséggel bizonyult jobbnak a Charltonnál.

A Stamford Bridge közönsége liverpooli helyzetet láthatott a rangadó elején, Gerrard szögletére Carragher érkezett a rövid saroknál, de a csúsztatás nem ért célba. Hyppiä és Riise is fejjel veszélyeztetett, a Chelsea viszont az első szögletéből vezetést szerzett, Ricardo Carvalho fejesébe Gallas ért bele a kapu előtt.

Gerrard közel járt az egyenlítéshez, de Cech fölétolta a lövését. A második félidő közepén eldőlt a mérkőzés sorsa, Crespo lépett ki a leshatárról, majd a jobb alsó sarokba küldte a labdát.

A hajrában megfogyatkozott a Liverpool, Reina szabálytalankodott Gudjohnsennel szemben, majd Robbent fenyítette, amit piros lapot ért a bírónál. Jose Mourinho irányításával ez volt a Chelsea 50. győzelme az angol bajnokságban.

A másik találkozón a Tottenham már az első játékrészben megnyugtató előnyt szerzett a Charlton ellen, majd a fordulás után Defoe végképp szertefoszlatta a vendégek reményeit.

Premier League, 25. forduló:
Chelsea - Liverpool 2-0 (1-0)
gól:
Gallas (35.), Crespo (68.)
kiállítva: Reina (82., Liverpool)

Tottenham - Charlton Athletic 3-1 (2-0)
gól:
Defoe (14., 46.), Jenas (41.), illetve Thomas (70.)