Vágólapra másolva!
A házigazda Egyiptom nyerte a labdarúgó Afrika-kupát, miután tizenegyesekkel legyőzte Elefántcsontpartot.

A döntő első félideje nem sok eseményt hozott, a házigazda oldalán Zaki veszélyeztetett egy kapáslövéssel, az Elefántoktól a védő Kolo Touré került helyzetbe, de nem találta el a kaput. Drogbáék főleg a kontrákra helyezték a hangsúlyt, a második félidő közepén kis híján a vezetést is megszerezte a vb-résztvevő gárda, Koné beadását azonban a Chelsea sztárja fölévágta.

A 83. percben 74 ezer néző ugrott talpra a kairói stadionban, Zaki ugyanis egy kipattanó labdát begyötört az Elefántok kapujába, de a bíró nem adta meg a gólt, kapustámadás miatt. A 90. percben Drogba is eldönthette volna a meccset, de akrobatikus mozdulattal fölélőtt.

Jöhetett a hosszabbítás, amelyben egy vitatható tizenegyest kapott a házigazda, amit a csapatkapitány Ahmed Hasszán a jobb kapura lőtt. Eboue tehetett volna róla, hogy ne a büntetők döntsenek, de ziccerben megbillentették, és így eltörte a labdát.

A tizenegyespárbajt a hazaiak kezdték és rögtön előnyre tettek szert, miután Drogba lövését az egyiptomi El-Hadari kivédte. A kapus később Bakari Koné kísérletét is hatásalanította. A házigazdáknál egyedül Abdel Halim hibázott, ő fölé bombázta a labdát. A mindent eldöntő, győzelmet jelentő találat Mohamed Abu-Treika nevéhez fűződik.

Egyiptom ötödször lett kontinensbajnok, ezzel az örökranglistán az élre került, megelőzve az egyaránt 4-4 elsőséget begyűjtő Ghánát és Kamerunt.

Afrika-kupa-döntő:
Egyiptom - Elefántcsontpart 0-0, 11-esekkel: 4-2

Az Afrika-kupa eddigi győztesei:
1957 (helyszín: Szudán): Egyiptom
1959 (Egyiptom): Egyiptom
1962 (Etiópia): Etiópia
1963 (Ghána): Ghána
1965 (Tunézia): Ghána
1968 (Etiópia): Zaire (Kongói DK)
1970 (Szudán): Szudán
1972 (Kamerun): Kongói Köztársaság
1974 (Egyiptom): Zaire (Kongói DK)
1976 (Etiópia): Marokkó
1978 (Ghána): Ghána
1980 (Nigéria): Nigéria
1982 (Líbia): Ghána
1984 (Elefántcsontpart): Kamerun
1986 (Egyiptom): Egyiptom
1988 (Marokkó): Kamerun
1990 (Algéria): Algéria
1992 (Szenegál): Elefántcsontpart
1994 (Tunézia): Nigéria
1996 (Dél-afrikai Köztársaság): Dél-afrikai Köztársaság
1998 (Burkina Faso): Egyiptom
2000 (Ghána és Nigéria): Kamerun
2002 (Mali): Kamerun
2004 (Tunézia): Tunézia
2006 (Egyiptom): Egyiptom

[origo] / (MTI)