Vágólapra másolva!
Fülöp Márton még csak 22 esztendős, remek jelennel rendelkezik, hiszen a jónevű Coventry City első számú kapusa, de angol vélemények szerint még szebb jövő várhat rá. Jelenlegi edzője, Micky Adams egyenesen úgy véli, hogy a magyar játékosból "nagyon nagyon jó kapuvédő lesz". A Coventry nyáron le is igazolná végleg, ám nem valószínű, hogy a játékjogával rendelkező Tottenhamnél könnyen megválnának a - már a magyar válogatottban is megfordult - hálóőrtől.

Magas, tehetséges a magyar U21-es válogatott kapusa, aki komoly versenyhelyzetet teremthet a csapatba kerülésért a White Hart Lane-en. Fülöp 2004 nyarán szerződött Észak-Londonba az MTK Hungáriától, és mindenképp érdemes odafigyelni rá a jövőben. Lenyűgözte a Spurs edzői stábját ambíciózus hozzáállásával és technikai képességeivel - írja jellemzésében honfitársunkról a Premier League hivatalos oldala.

Fülöp a Tottenhamnél valóban versenyhelyzetet teremthetne, ám a kapus nem szívesen veszi fel a kesztyűt az angol válogatott - többnyire - első számú kapuvédőjével, a még mindig csak 26 éves Paul Robinsonnal. Ami érthető is, hiszen a kispadon nehéz fejlődni, ezért döntött úgy tavaly Fülöp, hogy a chesterfieldi időszak után újra "kölcsönadatja" magát. Ezúttal a Championship, tehát a második liga erős középcsapata, a Coventry City csapott le rá, ahol olyannyira elégedettek vele, hogy - miután január végén meghosszabbították kölcsönszerződését -, nyáron végleg le kívánják igazolni.

Bizonyosan nem lesz könnyű dolguk, s ezt Micky Adams vezetőedző is belátta: "Hogy miénk lehet-e Márton a következő szezonban is, az még a jövő zenéje. Egy biztos, abban mindannyian egyetértünk, hogy nagyon nagyon jó kapuvédő lesz belőle - de úgy vélem, tudják ezt a Spursnél is, hiszen minden meccsünkre megfigyelőt küldenek..."

A Spurs-rajongók és a Coventry-őrültek oldalán is megjelent nyilatkozat alján érdemes megnézni, miképp vélekednek Fülöpről az angol szurkolók. "Amikor láttam játszani, sokkal tapasztaltabbnak tűnt, mint ahány éves, a kapuban pedig a higgadtság jellemző rá, ami a fiatal kapuvédőkből hiányozni szokott. Kár, hogy Robbo olyan fiatal, mert nem hiszem, hogy Fülöp szívesen lenne mögötte második számú kapus a Spursben" - írta egy hozzászóló.

Egy másik fanatikus abban reménykedik, hogy Fülöpöt nem fogja megvenni végleg a Coventry: "Remélem, ez nem történik meg. Radek Cerny jó cserekapusnak, de csak kölcsönben játszik a klubnál, és nyáron lejár a szerződése. Fülöpöt a jövőt is figyelembe véve vette meg a Tottenham, és a Coventryben nagyon jól szerepel. Minden pozícióban erősnek kell lennünk, pláne egy olyan fontos szerepkörben, mint a kapusoké, azaz remélem, visszahozzuk őt nyáron, hogy Robbónak legyen egy minőségi cseréje. Igaz, Robert Burch is képben van, de Fülöpöt fiatal ígéretnek tartják, akit megannyi klub figyelt, tehát minden bizonnyal ideális lenne az angol válogatott első számú kapusának a pótlására."

Forrás: [origo]

A jelen és a jövő - Király Gábor és Fülöp Márton
(kép nagyban)

A fenti találgatásokhoz persze Fülöpnek is van egy-két szava, nem mindegy ugyanis, hogy miképp tervezi jövőjét a remek kapus. Maradna Coventryben, netán visszatérne a Tottenhamhez? A magyar futballista az [origo]-nak beszámolt a terveiről. "Remekül érzem magam Coventryben, nagyon jó kis közösség formálódott. Úgy érzem, az elmúlt hónapokban nagyon sokat lépett előre a csapat, és ha a bajnokság most kezdődne, talán pályázhatnánk a feljutó helyek egyikére, ami egyébként a cél a következő szezonban. Most úgy tűnik, hogy velem, hiszen kedvelem ezt az együttest és a szurkolóit, valamint úgy érzem, a klub is számít rám. Azt látni, hogy az együttes elindult a helyes irányba."

Persze a Tottenham (vissza)hívószava azért is csábító lehet, mert a fővárosi csapat jelenleg negyedik a Premier League-ben, így jó esélye van arra, hogy jövőre elinduljon a Bajnokok Ligájában. "A Spurs kapusedzőjével, Hans Segersszel hetente két-háromszor beszélünk telefonon, úgyhogy tartjuk a kapcsolatot. Hogy a Spursnél mikor lehetnék első számú kapus? Minden erőmmel azon vagyok, de amíg Paul Robinson a klubnál véd, addig nagyon nehéz dolgom van, éppen ezért érzem úgy, hogy ha érkezik egy jó ajánlat, akkor a rendszeres játéklehetőség miatt, ami az én koromban nagyon fontos tényező, akár klubot is váltanék."

Angliában egyre több magyar játszik - vajon hozzájuk miképp viszonyul az egykori MTK-játékos? "A kinti magyarokkal tartom a kapcsolatot, Király Gabival, Gera Zolival és Kovács Janival rendszeresen beszélünk telefonon, a többiekkel ritkábban, de annak nagyon örülök, hogy Gyepes Gábor már stabil kezdő és Rósa Dénes is nagyon jó úton jár afelé, hogy az legyen a Wolvesnál."