Vágólapra másolva!
Óriási meglepetésre a Legrand-Szentes átvette a vezetést a Gödöllőtől a futsal NB I-ben, a Csongrád megyei együttes ugyanis a hétfői 16. fordulóban 5-2-re legyőzte a Rubeolát, míg a Bikák 7-4-re kikaptak a Cső-Montage otthonában. Jávor István fővárosi együttese ezzel feljött az ötödik helyre, és egy jó hajrával még elérheti a rájátszást érő negyedik helyet. A Szeged visszaesett a hetedik helyre, miután hazai pályán, szoros meccsen 6-5-re kikapott a címvédő és harmadik Aramistól.

Futsal NB I, 16. forduló:
Cső-Montage BFC - Gödöllői Futsal Klub 7-4 (5-1) (videoösszefoglaló)
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok, 200 néző
vezette: Nyekita Dezső, Kömpf Gyula, Vámos Tamás
Cső-Montage: Márkus - Tóth M., Szalay, Szimcsák, Mezőfalvi I. Csere: Szentjobbi, Somogyi G., Mezőfalvi II., Nyáry, Erdős, Horváth Zs., Reveland. Edző: Jávor István.
Gödöllő: Ács - Szente, Takó, Danczák, Berkes. Csere: Tóth Gy., Tóth Sz., Madarász, Lódi, Baranyai, Simonyi, Jackes. Edző: Kis János.
gól: Szentjobbi (2), Szimcsák (2), Horváth Zs., Mezőfalvi II., Somogyi G., illetve Simonyi (2), Lódi, Baranyai
sárga lap: Márkus, Nyáry, illetve Szente, Takó, Baranyai, Simonyi

A hazaiak letámadták ellenfelüket már a meccs elején, és ez láthatóan nem feküdt a listavezetőnek. Amikor Jávor István edző tanítványai labdát szereztek a pálya bármely részén, egyből megpróbáltak "mélységi passzt" adni társaiknak, s ha ez sikerült, rögtön gólhelyzetbe is kerültek a vendéglátók. A 8. és 12. perc között három gólt is szereztek a fővárosiak. Simonyi Gábor kavarodás után elért okos góljával még feltámadtak a gödöllői remények, ám ezt Szentjobbi István két találatával szinte semmissé tette. A félidőben tekintélyes előnye (5-1) volt a Cső-Montage-nak.

A második 20 percben a vendégek edzője is letámadást alkalmazott, és úgy tűnt, ez jó megoldás lehet, Lódi Tamás góljára azonban Szimcsák Tamás válaszolni tudott, így nem csökkent a hazaiak félidei előnye. Ezután keveset volt a labda a Cső-Montage-nál, így várható volt az újabb gödöllői gól, Baranyai Pál csökkentette a hátrányt (6-3).

A 32. percben a játékvezetők az ingerülten reklamáló gödöllői trénert, Kis Jánost a lelátóra száműzték. Még öt perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a kupagyőztes kispadjánál úgy döntöttek, hogy vészkapussal játsszák le a rangadó hátralévő perceit. Madarász János vett magára megkülönböztető trikót, de gólt nem tudtak szerezni a Bikák, sőt egy szabálytalanság után Szimcsák Tamás 10 méteres büntetőből jobb felső sarokba lőtt (7-3). Ez végleg megpecsételte a GFK sorsát, az utolsó percben elért gödöllői találat már csak szépségtapasz volt (7-4).

A Cső-Montage sikerével feljött az ötödik helyre, így a korábbi évek sikercsapatának még megmaradt az esélye, hogy elérje a rájátszást érő negyedik helyet, míg a Gödöllő visszaesett a második pozícióba.

További eredmények:
Legrand-Szentes - Rubeola FC Csömör 5-2 (2-1)
Szentes, Dr. Papp László Sportcsarnok, 300 néző
vezette: Ember Tibor, Török Károly, Nyekita János
Szentes: Kovács K. - Szarvas, Varga R., Tóth Cs., Kis K. Csere: Bíró, Jernei, Koncz, Varga Zs., Szabó Á., Ábel, Geleta. Játékosedző: Koncz Zsolt.
Csömör: Nagy Z. - Pelles, Kilik, Győrfi, Veres. Csere: Németh P., Tábori, Molnár Z., Vrana. Edző: Somogyi Krisztián.
gól: Kis K. (2), Tóth Cs., Szarvas, Koncz, illetve Győrfi, Németh P.
sárga lap: Németh P.
kiállítva: Nagy Z. (Rubeola, 39.)

Első Beton Szeged - Colorspectrum Aramis 5-6 (3-2)
Szeged, Új Szegedi Sportcsarnok, 200 néző
vezette: Némethi Attila, Guta János, Neizer Roland
Szeged: Tihanyi - Németh L., Fekete, Csúri, Tóth A. Csere: Kovács P., Puskás, K. Tóth, Balog T., Szentágotai, Rácz, Halász. Edző: Szabó Zsolt.
Aramis: Magyar - Frank T., Nagy G., Ugrai, Szabó Z. Csere: Csernai, Kőrösi, Mészáros, Mersich, Besenyei, Sivák, Solymosi. Edző: Soós Ferenc.
gól: Tóth A., K. Tóth, Puskás, Fekete, Szentágotai, illetve Frank T. (3), Ugrai, Szabó Z., Nagy G.
sárga lap: Rácz, illetve Kőrösi

Jövőkép-Siklós - Fortuna-Sirokkó FC 6-5 (4-3)
Siklós, Városi Sportcsarnok, 50 néző
vezette: Bíró Roland, Álló Tibor, Vincze István
Siklós: Erdei - Nagy A., Kutyáncsányin, Orlovics, Witrédi. Csere: Kolompár, Vida, Telek, Élő, Demhardt. Edző: Szabó Mihály.
Fortuna: Kovács L. - Fekete, Riscutia, Lengyel, Kun. Csere: Főfai, Németh P., Moll, Németh A., Lukács B., Takács A. Játékosedző: Németh Péter.
gól: Nagy A. (2), Kutyáncsányin (2), Orlovics (2), illetve Kun, Riscutia, Takács A., Lengyel, Fekete
sárga lap: Nagy A., Kutyáncsányin, illetve Főfai, Lukács B., Takács A.

MVFC-Berettyóújfalu - V-Dupont FC 2-6 (2-3)
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok, 500 néző
vezette: Bendik Gábor, Takács Attila, L. Tóth Lajos
Berettyóújfalu: Lovász - Trencsényi, Tamás, Turzó, Kolompár. Csere: Nagy T., Szűcs, Nagy T., Nagy I., Lovas, Szitkó, Tóháti. Edző: Mezei József.
V-Dupont FC: Pátrovics - Horváth R., Bódog, Turbucz, Balogh J. Csere: Huszár, Jáky, László, Schütt, Hegyi, Oszfolk. Edző: Berecz Gábor.
gól: Kolompár, Szűcs, illetve Hegyi (2), Turbucz, Bódog, Balogh J., Huszár
sárga lap: Tamás, illetve Hegyi

Kanárik - Berek-Rolád Miskolc - elmaradt
A vendégcsapat a nagy havazás miatt nem tudott elutazni a mérkőzés helyszínére, így a találkozót elhalasztották.