Vágólapra másolva!
Az AC Milan 4-2-re nyert az FC Barcelona ellen a tavaly visszavonult Demetrio Albertini tiszteletére rendezett gálamérkőzésen.

Az összecsapásra 35 ezer néző, köztük Silvio Berlusconi kormányfő, a Milan többségi tulajdonosa látogatott ki a Giuseppe Meazza-stadionba. A hazaiak első gólját éppen az olasz alakulatban 14 idényt lehúzó 34 éves Albertini szerezte.

A középpályás öt bajnoki címet, illetve egy Bajnokok Ligája-elsőséget gyűjtött be a milánói együttessel. A pályafutását viszont a katalán elitklubban fejezte be. A gálamérkőzésen a ma is játszó korábbi csapattársai - olyan sztárok, mint Ronaldinho vagy Andrij Sevcsenko - mellett pályára lépett több egykori, már nem aktív futballista, így például Van Basten, Gullit, Rijkaard, Baresi, Weah, Papin, Boban vagy Sztoicskov. Albertini 79 alkalommal szerepelt a olasz válogatottban.

Az első félidőben az 1994-es BL-döntő két szereplője, az akkori Milan és Barcelona játszott egy jót, míg a második felvonásban a mostani csapatok léptek pályára.

Forrás: EPA
Újra összeállt a 90-es évek elejének nagy csapata

Demetrio Albertini búcsúmérkőzése
Milan - Barcelona 4-2 (3-1)
San Siro, 35 ezer néző
Milan:
első félidő:
Rossi (Ielpo, 24.) - Tassotti, Galli, Baresi, Maldini - Eranio, Desailly, Albertini (Carbone, 31.), Evani (Simone, 25.) - Van Basten (Gullit, 14.; Boban, 36.), Papin (24' Weah). Edző: Capello.
második félidő: Dida - Simic, Nesta, Costacurta, Kaladze - Vogel, Pirlo, Ambrosini, Rui Costa - Sevcsenko, Gilardino. Csereként pályára lépett: F. Inzaghi, Kalac (kapus), Serginho, Amoroso, Kaká, Gattuso. Edző: Ancelotti.
Barcelona
első félidő:
Zubizarreta - Goicoetchea, Alexanco, Nadal, Sergi - Amor, Rijkaard, Eusebio, M. Laudrup, Julio Salinas, Sztoicskov. Csereként pályára lépett: Oleguer, Van Bommel, Ezquerro, Jorquera (kapus), Maxi López, Iniesta. Edző: Cruyff
második félidő: Jorquera - Oleguer, Márquez, Puyol, Sylvinho - Van Bommel, Iniesta, Van Bronckhorst - Ezquerro, Maxi López, Giuly. Csereként pályára lépett: Ronaldinho, Deco, Eto'o, Victor Valdés (kapus), Larsson, Edmílson, Albertini
gól: Albertini (5.), Van Basten (10.), Nadal (öngól, 31.), Gilardino (63.), illetve Ezquerro (39.), Eto'o (70., 11-esből)

[origo] / (MTI)