Vágólapra másolva!
Szombat este a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában kerül sor a világ futballjának egyik legnagyobb rangadójára, a "clásicóra", vagyis az FC Barcelona-Real Madrid bajnoki csúcstalálkozóra.

A két csapat előző, őszi összecsapása rendkívül emlékezetesre sikeredett, bár vélhetően csak a Barca-rajongók idézik fel szívesen a november 19-én történteket: akkor Frank Rijkaard együttese imponáló magabiztossággal hozta el a három pontot a Santiago Bernabeu-stadionból. Először Samuel Eto'o volt eredményes, majd a brazil Ronaldinho két fantasztikus szólóval pecsételte meg a madridiak sorsát.

"Nincs veszíteni valónk. Amennyiben mégis kikapunk, a Barcelona megnyerte a bajnokságot. Nekünk már csak a második hely megszerzése lehet a célunk, ám természetesen győzni szeretnénk" - nyilatkozta Iker Casillas, fővárosiak válogatott hálóőre. A Real rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, mert például az elmúlt fordulóban hazai pályán, pazar játékkal 4-0-ra verte a Deportivo La Corunát, míg ezt megelőzően csak a szerencsének köszönhette a királyi gárda, hogy egy ponttal távozott a Zaragoza otthonából.

"Minket most sokkal inkább izgat a Benfica elleni, szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója, hiszen ha a Real esetleg legyőz is minket, akkor sem történik nagy tragédia, míg a portugálokkal szemben kötelező nyernünk" - mondta Deco, a katalánok brazil születésű portugál középpályása.

A hazaiaknál továbbra is hiányzik majd Rafael Marquez, Edmílson és Lionel Messi, ugyanakkor visszatér a védelem tengelyébe az eltiltását letöltő Carles Puyol.

A két csapat eddig összesen 230 - hivatalos és barátságos - mérkőzést játszott egymással, ebből 95-et nyert meg a Barcelona, 86-ot pedig a Real Madrid. Gólokban kifejezve hasonló az arány, mert a Barca 395-jével szemben 374 "realista" találat áll.