Vágólapra másolva!
Utoljára 2003-ban fordult elő, hogy mind a két milánói együttes bejutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, és akkor az elődöntőben össze is kerültek az északolasz metropolisz klubjai. Ezúttal viszont külön ágon versenyeznek, így ha sikerrel veszik a negyeddöntő visszavágóit, akkor a milánói házidöntő lehetősége még mindig fennáll majd - ehhez persze az Olympique Lyonnak és a Villarreal CF-nek is lesz egy-két szava.

A lyoni gárda még soha semmilyen nemzetközi kupában nem jutott be a legjobb négy közé, a BL legutóbbi két kiírásában egyaránt a negyeddöntőben bukott el, a gallok azonban most nagyon fogadkoznak, hogy meglepetést okoznak, és kiverik az AC Milant. Az első mérkőzésen hazai pályán elért gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy a visszavágón mindenképpen be kell találniuk a franciáknak - kivéve, ha ők sem kapnak gólt, ez esetben viszont büntetőpárbajra kerülhet sor, amiről az OL-nek nincsenek jó emlékei, tavaly a PSV Eindhoven így verte ki a csapatot.

A gólszerzés érdekében a jelek szerint Gérard Houllier nem a norvég John Carew-t, hanem a brazil Fredet jelöli középcsatárnak, és ezen kívül a kezdő tizenegy csak egy helyen változik majd az első találkozóhoz képest: az egy héttel korábban az utolsó percben egy teljesen felesleges szabálytalanság során sárga lapot kapott, és így eltiltott portugál Tiago helyett a középpályán a brazil Juninho Pernambucano szerepel majd - aki az első mérkőzést volt kénytelen kihagyni hasonló okból. Érdekesség, hogy a védelemből Houllier mindenkit pihentetett a hét végén, sőt Florent Maloudát és Sylvain Wiltordot is kihagyta a kezdők közül az ES Troyes elleni bajnokin.

De nem csak ő, hanem kollégája, Carlo Ancelotti is hasonlóan járt el: a Milanból a hét végi bajnokin kimaradt Kaká, Andrij Sevcsenko, Filippo Inzaghi, Alessandro Nesta és Gennaro Gattuso is - a különbség annyi volt az Olympique Lyonnal szemben, hogy míg a franciák tartalékosan is begyűjtötték a három pontot, addig az olaszok 1-0-ra kikaptak a Leccétől. A rossonerók fanatikusai azonban úgy vannak vele, hogy ha ezen múlik a BL-továbbjutás, ám legyen, a bajnoki elsőségre már úgyis csak matematikai esélye van a gárdának. A Lyon ellen a fent felsoroltak mind visszatérnek a kezdők közé, és úgy tűnik, hogy a sérüléséből felépült holland védő, Jaap Stam is pályára léphet, így aztán a veterán Alessandro Costacurta visszaül a kispadra.

A másik milánói együttes, az FC Internazionale ugyan előnyt szerzett az első találkozón, de csak egy gól a fórja, ráadásul ellenfele, a Villarreal CF képes volt idegenben betalálni, így a hispánok számára már egy 1-0-s győzelem is továbbjutást érhet. Márpedig a Sárga Tengeralattjáró történetének eddig lejátszott 17 hazai európai kupamérkőzéséből csak egyet veszített el (13-szor ráadásul gólt sem kapott), ebben a szezonban pedig még veretlen az El Madrigál-stadionban, a BL-ben. Manuel Pellegrini ismét számíthat az első találkozóról eltiltás miatt hiányzott Alessio Tacchinardira, Rodolfo Arruabarrenára és Josicóra, és valószínűleg mind a hárman ott lesznek a kezdő tizenegyben - akárcsak a hét végi bajnokin pihentetett Marcos Senna, Javi Venta és Juan Román Riquelme.

Természetesen az Inter is fél szemmel már a BL-re figyelve állt ki a hét végi bajnokijára, ami a milánóiak esetében azt jelenti, hogy Roberto Mancini tíz helyen is meg tudta változtatni kezdő tizenegyét a Villarreal elleni első meccshez képest - csupán a balhátvéd Pierre Ndlend Womé maradt meg, aki minden bizonnyal Spanyolországban is kezd majd. Könnyen lehet azonban, hogy az FC Messina elleni győztes tizenegyből más nem is őrzi meg a helyét, bár sokak szerint a szombaton két gólt is szerző Santiago Solarinak érdemes lenne lehetőséget adni a középpályán, főleg, hogy az első összecsapást is kihagyott portugál Luis Figo nem teljesen egészséges. A luzitán klasszis a hét végén külön edzett, de az utazó keretben benne van, és valószínűleg játszani is fog az El Madrigálban.