Vágólapra másolva!
Ugyan alaposan megszenvedett az egy pontért is, s mindössze döntetlenre futotta a Barcelona erejéből Santanderben, a katalán együttes őrzi 11 pontos előnyét a Real Madriddal szemben a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A Primiera División 32. fordulójában a kiesés ellen küzdő Mallorca pontot mentett Bilbaóban.

Jól kezdődött pedig a mérkőzés a Barca számára, a 17. percben Larsson kapott kitűnő labdát a 16-os vonalánál, mivel a védők csupán szemmel verték, a svéd csatár okosan a kapuba lőtt (0-1).

Egy perc sem telt el, egyenlített a hazai együttes. Serrano kis szabálytalansággal lerázta magáról védőjét a bal szélen, középére adott, ahol az ötösön álló Antonito könnyedén lefordult, s okosan gurított Valdés kapus hasa alatt a hálóba (1-1).

A 23. percben már vezetett a Santander, ezúttal Serrano a kapu előtt villant, a leshatárról kilépve két védő szorításában lőtt a léc alá (2-1). A 34. percben egyenlített a Barcelona, Giuly kiváló cselt mutatott be a 16-os bal oldalán, középre adását Eto'o lőtte a hálóba (2-2). A 39. percben Deco zörgette meg a bal kapufát.

Amilyen jó volt az első játékrész, olyan gyatrára sikeredett a második 45 perc, amelynek egyetlen említésre méltó eseménye a szakadó eső, illetve Puyol piros lapja volt. A 2-2-es eredménnyel a Barcelona megtartott a 11 pontos előnyét a Real Madrid előtt.

Eredmények, Primera División, 32. forduló
Santander - Barcelona 2-2 (2-2)
gól:
Antonito (18.), Serrano (22.), illetve Larsson (17.), Eto'o (32.)
piros lap: Puyol (92., Barcelona)

Athletic Bilbao - Real Mallorca 1-1 (1-1)
gól:
Yeste (2.), illetve Arango (24.)

Alavés - Osasuna 1-2 (0-1)
gól:
Bodipo (91.), illetve Webo (13.), Milosevic (55.)
piros lap: Flano (67., Osasuna)

Espanyol - Atlético Madrid 1-1 (0-0)
gól:
Pandiani (83.), illetve Gabi (47.)

Sevilla - Zaragoza 1-1 (0-0)
gól:
Maresca (92.), illetve S. Garcia (46.)

Villarreal - Deportivo 1-1 (0-0)
gól:
Franco (73.), illetve Sergio (71.)