Vágólapra másolva!
A harmadik helyen álló FC Liverpool a 31. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Robbie Fowler találatával egygólos győzelmet aratott a Bolton Wanderers ellen az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában.

A hazaiak sorozatban hatodik meccsüket nyerték meg, míg a jelenleg hetedik vendégek kudarcuk következtében gyakorlatilag lemondhatnak a negyedik helyről és az azzal járó Bajnokok Ligája-indulási jogról szőtt álmaikról.

A kiesés ellen küzdő West Bromwich Albion - a hosszú idő után ismét a kezdőcsapatban helyet kapott Gera Zoltánnal - gólnélküli döntetlent ért el a birminghami rivális Aston Villa otthonában az angol labdarúgó Premier League 33. fordulójában. A magyar futballista végigjátszotta a mérkőzést.

A címvédő és éllovas Chelsea a West Ham United elleni találkozója elején előbb gól-, majd emberhátrányba került, ennek ellenére fordított, s végül magabiztos győzelmet aratott.

Más forgatókönyv szerint, de lemásolta legutóbbi, manchesteri bajnoki győzelmét a MU, amely a 2004. október 24-i összecsapás után ezúttal is 2-0-ra verte az Arsenalt. A találkozót végig a hazai együttes irányította, ennek megfelelően az első félidőben Rooney és Van Nistelrooy kísérleteinél nagyon résen kellett lennie Lehmann kapusnak (a másik oldalon egyetlen árva Van Persie-bombát tudtak felmutatni az Ágyúsok).

A 44. percben hatalmas játékvezetői hiba fosztotta meg a MU-t a büntetőtől. Rooney pazar labdával lépett ki a lesre játszó védők közül, elhúzta a labdát Lehmann mellett, majd egy visszacselt követően jobbal lőtt, az elvetődő Touré azonban kézzel a kapufára tolta a labdát. Rooney hiába reklamált, Graham Poll nem látott semmit...

A második félidőt szerencsésebben és eredményesebben nyitotta a ManUnited, az 54. percben Silvestre baloldalról ívelt középre, középen Senderos elszámította magát, így Rooney szabadon lőhetett a kapu jobb oldalába (1-0). Nem hagytak alább a manchesteri rohamok, ennek újabb jeleként a 78. percben meg is pecsételődött a vendégek sorsa. Rooney jobbról, az alapvonaltól középre passzolt, az érkező Park pedig közelről nem hibázott (2-0).

Eredmények:
Aston Villa - West Bromwich Albion 0-0

Chelsea - West Ham United 4-1 (2-1)
gól:
Drogba (29.), Crespo (31.), Terry (54.), Gallas (69.), illetve Collins (10.)
kiállítva: Maniche (16., Chelsea)

Liverpool - Bolton 1-0 (1-0)
gól:
Fowler (45+1.)

Middlesbrough - Newcastle United 1-2 (0-2)
gól:
Boateng (79.), illetve Boateng (29., öngól), Ameobi (44.)

Manchester United - Arsenal 2-0 (0-0)
gól:
Rooney (54.), Park (78.)

[origo]/(MTI)