Vágólapra másolva!
Eredményes játékkal zárta az idei szezont Gera Zoltán. A magyar válogatott játékos gólt szerzett és gólpasszt adott az Everton elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyen a West Bromwich 2-2-es döntetlent ért el. Gerát a 75. percben, 2-0-s WBA-s vezetésnél cserélte le edzője, Robson.

Gera elmondta, meglehetősen felemás mérkőzéssel zárult számukra az idei szezon. "Ha azt veszem, hogy nem sokkal a vége előtt még két góllal vezettünk, akkor bosszantó a döntetlen, de azt is kell ismernünk, hogy az Everton rengeteg ziccert hibázott el a meccsen. Jól kezdtünk, és a 14. percben sikerült vezetést szereznünk: Greening baloldali, félmagas beadása után bevetődve, jobbal kb. 10 méterről sikerült a kapuba találnom. Az első játékrészben nem is született több gól, a fordulás után viszont azonnal: Greening szöglete után megcsúsztattam a labdát, de azt nem igazán tudom, Martinez hogyan juttatta azt a kapuba, mire megfordultam, már csak az ünneplő társaimat láttam."

"A folytatásban az Everton fölénye ellenére sokáig jól tartottuk magunkat. Az utolsó negyedórában már a kispadról szorítottam a fiúknak, és bíztam abban, hogy remeklő kapusunk segítségével megszerezzük a győzelmet. Sajnos nem sikerült, pedig Kuszczak még egy büntetőt is hárított: előbb a 83. percben szépítettek a hazaiak, majd az utolsó percben kapusunk 11-est védett, de a kipattanót belőtte az Everton. Egy kis szerencsével győzelemmel búcsúzhattunk volna, kicsit talán olyan volt ez a mérkőzés is, mint az egész idei szezonunk."