Vágólapra másolva!
Glenn Roeder marad az angol labdarúgó Premier League hetedik helyén záró Newcastle United vezetőedzője.

Az 50 éves szakembert ideiglenesen nevezték ki február 2-án, miután elődjét, Graeme Sounesst menesztették, mert a csapat közel volt a kiesőzónához. Azóta viszont a Szarkák szárnyra kaptak, a lehetséges 45-ből 32 pontot begyűjtöttek, és feljöttek az UEFA-kupa-indulási jogot jelentő pozícióba.

Roeder korábban a West Ham Unitednál volt edző, akkor agydaganat miatt be kellett fejeznie a munkát. A műtétek után legyőzte a gyilkos kórt, és újra munkába állt.

A Newcastle United kötelékében folytatja pályafutását Alan Shearer is: a szezon végén visszavonult támadó a jövőben sportnagykövetként dolgozik majd az egyesületnél.

"Az itteni emberek szemében ő egy élő legenda. Nagy segítsége lesz a klubnak, hiszen ott lesz a vezetésben, de még az öltözőben is" - mondta Freddy Shepherd elnök.