Vágólapra másolva!
A tervek szerint a lehető legerősebb összeállításban küldi pályára csapatát kedden Manchesterben, a magyarok elleni mérkőzésen Sven-Göran Eriksson, a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő angol válogatott szövetségi kapitánya. A svéd szakvezető erről vasárnap Londonban beszélt.

A keddi és a szombati, Jamaica elleni meccsen ugyanakkor természetesen nem játszhat Wayne Rooney, aki lábközépcsonttörése után "lábadozik". A helyén várhatóan Peter Crouch (FC Liverpool) szerepel majd, a másik csatár Michael Owen (Newcastle United) lesz.

A középpályán a csapatkapitány David Beckham (Real Madrid) mellett Frank Lampard (Chelsea), Steven Gerrard (Liverpool) és Joe Cole (Chelsea) jut szerephez, míg a kapus Paul Robinson (Tottenham Hotspur) előtt Gary Neville, Rio Ferdinand (mindkettő Manchester United), Sol Campbell és Ashley Cole (mindkettő Arsenal) alkotja majd a védelmet.

Vasárnap délben a margitszigeti Thermal Hotelben találkoztak, majd délután 17 órától már egy könnyed átmozgató edzésen vettek részt a magyar válogatott keretének tagjai. Bozsik Péter szövetségi kapitány behívott játékosai közül a két újpesti, Vanczák Vilmos és Rajczi Péter vasárnapi bajnoki mérkőzése miatt csak később csatlakozik társaihoz, akik közül senki nem jelentett sérültet.

A válogatott hétfő reggel 8.45-kor különrepülőgéppel indul Manchesterbe, ahol kedden magyar idő szerint 21.05-kor mérkőzik meg a vb-re készülő angolokkal.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Király Gábor (Crystal Palace), Végh Zoltán (MTK Budapest)
védők:
Sebők Vilmos (Zalaegerszegi TE), Vanczák Vilmos (Újpest FC), Pető Zoltán (FC Brussels), Fehér Csaba (Willem II), Éger László, Komlósi Ádám, Halmosi Péter (mind Debreceni VSC), Lőw Zsolt (Rostock)
középpályások:
Dárdai Pál (Hertha BSC), Molnár Balázs (Zalaegerszegi TE), Vadócz Krisztián (Auxerre), Tóth Balázs (Malatyaspor), Polonkai Attila (REAC)
csatárok:
Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Huszti Szabolcs (FC Metz), Szabics Imre (FC Köln), Torghelle Sándor (Panathinaikosz), Rajczi Péter (Újpest FC).