Vágólapra másolva!
Komoly bajba került a Glasgow Rangers labdarúgócsapata, a skótok első számú kapusa, a német Stefan Klos ugyanis kerékpáros balesetet szenvedett, vállszalagjai elszakadtak, így négy hónapig biztosan nem állhat Paul Le Guen vezetőedző rendelkezésére. A pótlás kapcsán felmerült Király Gábor neve is.

Svájcban töltött hétvégéjén elesett kerékpárjával, s súlyos vállsérülést szenvedett Stefan Klos, a Glasgow Rangers labdarúgócsapatának német kapusa. A játékos vállszalagjai megsérültek, emiatt minimum négy hónapos kihagyásra számíthat.

A skót együttesnek így a holland Ronald Waterreus személyében egyetlen kapusa maradt. Internetes források szerint a Rangers új hálóőrt keres, az egyik kiszemelt pedig a Crystal Palace magyar válogatott kapusa, Király Gábor.

Az angolok elleni összecsapásra készülő Király korábban már kijelentette, több élvonalbeli csapat is érdeklődik utána, s távozna a "Kristálypalotából". (Érdekesség, hogy a másodosztályú csapat elveszítette már legjobb csatárát, a válogatott Andy Johnsont is, akit 8,5 millió fontért az Everton vásárolt meg.)

Ami a Rangers keretét illeti: a Daily Record információja szerint távozik a csapattól a dán csatár, Peter Lövenkrands, akit heti 25 ezer fontos fizetéssel csábított el az idei UEFA-kupa-elődöntős német Schalke együttese. Paul Le Guen vezetőedző ugyan mindent elkövetett, hogy megtartsa a gólerős támadót, sem a Bosman-szabály nyújtotta lehetőséggel, sem a fizetéssel nem tudott versenyre kelni.

A pletykák szerint visszatérhet az Ibrox Parkba Jean Alain Boumsong, a kameruni születésű francia válogatott játékos a Rangerstől ment tavaly januárban a Newcastle együtteséhez. Ugyancsak hírbe hozták a glasgow-i együttessel a szenegáli El Hadzsi Dioufot, illetve a tunéziai Hatem Trabelszit.