Vágólapra másolva!
Gera Zoltán a kedd esti angol-magyar barátságos meccs előtt némiképp meglepő nyilatkozatot tett a Sky Sports Newsnak. A West Bromwich Albion magyar labdarúgója, a jelenlegi legjobb és legértékesebb magyar játékost sajtóértesülések szerint több Premiershipben szereplő klub is szívesen látná a soraiban, Gera azonban úgy érzi, maradni fog a következő szezonban újra a másodosztályban szereplő birminghami gárdában.

Az utóbbi hetekben a Ferencvárostól 2004-ben 1,5 millió fontért Angliába szerződött magyar támadó nevét több angol első osztályú klubbal is kapcsolatba hozták. Gera Zoltán népszerűsége nem meglepő, hiszen első angliai évében hamar közönségkedvenc és elismert játékos lett, s bár a nemrég véget ért idénye - sérülése miatt - nem sikerült tökéletesre, amikor játszott, mindig sokat hozzátett a WBA játékához.

Sorban állnak hát a kieső csapat sztárjáért a kérők: a városi rivális Aston Villa, a nagy terveket szövögető Wigan, a kisebb manchesteri és liverpooli csapat, a City, illetve az Everton, valamint a nyolcadik helyen végzett Bolton és a 13. Charlton is eljátszott a gondolattal, érdemes lenne-e Gerát leszerződtetnie. A Wigan be is jelentkezett érte, ám az 1,75 millió fontos ajánlatot szinte kinevették a birminghami elöljárók. Az angol sajtó szerint egyébként négymillióért talán vihető lenne a 27 esztendős légiós.

Ha ilyen mélyen nem fog egyik csapat sem a zsebébe nyúlni, akkor könnyen lehet, hogy Gera marad a West Bromban, ráadásul mindez a technikás futballista elképzeléseitől sem áll távol - főképp azért, mert Bryan Robson vezetőedzőnek az a legfőbb célja, hogy a birminghami egylet 2007-ben ismét visszakerüljön a legjobbak közé.

"Egy évig még szerződés köt a West Bromhoz, és jelenlegi csapatommal fogom elkezdeni az edzéseket a közeljövőben" - mondta Gera a Sky Sports Newsnak, majd a riporter kérdésére bevallotta: "Igen, úgy gondolom, maradni fogok. A szezon végén beszéltem Bryan Robson menedzserrel, aki elmondta: azt szeretné, ha minden játékos maradna a WBA-nál, mégpedig azért, hogy csapatunk újra felkerüljön a Premier League-be."

Gera jövőjéről tehát csak tippelgetni lehet, kérdés, akkor mi történik, ha egy négymillió fontos ajánlat érkezik a WBA-vezetőség asztalára egy angol első osztályú klubtól.