Vágólapra másolva!
A második körben kapcsolódik be a labdarúgó Bajnokok Ligája 2006/2007-es sorozatába a DVSC-AVE Ásványvíz együttese, amely a luxemburgi vagy a macedón aranyérmessel küzdhet a továbbjutásért. Az UEFA-kupa selejtezőjében az Újpest FC a svájci másodosztályban szereplő liechtensteini FC Vaduzzal, az FC Fehérvár pedig a kazah FC Kariat Almati együttesével meccsel.

Supka Attila vezetőedző szerint a luxemburgi gárda lenne a kellemesebb rivális, de kevés az esély arra, hogy a Dudalenge ellen kell majd kiharcolni a harmadik fordulóba jutást.

"A jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve a macedón csapat erősebbnek tűnik, vélhetően vele kell majd összecsapnunk. Az egykori jugoszláv iskola képviselőjeként kemény, harcos futball jellemzi. Az elmúlt években többször kilépett a nemzetközi porondra, és figyelemre méltó, hogy legutóbb tisztes helytállással búcsúzott a Lokomotiv Moszkvával szemben a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Otthon 1-1-et ért el, idegenben pedig csak 2-0-ra kapott ki" - mondta a tréner.

"Igyekszünk mindkét csapatot feltérképezni, az egyik mérkőzésükön biztosan ott leszünk, de lehet, hogy mind a kettőn."

A macedón gárda mindössze háromszor szenvedett vereséget az elmúlt idényben a bajnokságban és másodszor lett aranyérmes - a DVSC honlapja szerint. Az 1937-ben alakult piros-fehér klub - amely 18 ezres stadionban játssza hazai mérkőzéseit -, tavaly a BL-kvalifikáció második fordulójáig jutott, a öt válogatott játékossal büszkélkedhet. A keretben három szerb, egy brazil és egy kameruni légiós is található.

Az 1. forduló párosítása:
1. meccs:
KS Elbasani (albán) - Ekranas (litván)
2. meccs: TVMK Tallinn (észt) - FH Hafnarfjördur (izlandi)
3. meccs: Metalurg Liepajas (lett) - FK Aktobe (kazah)
4. meccs: MyPa-47 (finn) - The New Saints FC (walesi)
5. meccs: Cork City FC (ír) - Apollon Limassol (ciprusi)
6. meccs: FC Sioni Bolnisi (grúz) - FK Baku (azeri)
7. meccs: Dudelange (luxemburgi) - FK Rabotnicki (macedón)
8. meccs: FC Sahtar Szoligorszk (fehérorosz) - Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai)8
9. meccs: Birkirkara FC (máltai) - B36 Tórshavn (feröeri)
10. meccs: Linfield FC (északír) - NK Gorica (szlovén)
11. meccs: FC Pjunyik (örmény) - FC Sheriff (moldáv)

A 2. forduló párosítása:
A 10. meccs győztese - Steaua Bukarest (román)
Levszki Szófia (bolgár) - A 6. meccs győztese
FC Zürich (svájci) - Salzburg (osztrák)
Djurgardens IF (svéd) - SCP Ruzomberok (szlovák)
DVSC-AVE Ásványvíz - A 7. meccs győztese
Az 5. meccs győztese - Crvena zvezda (szerb)
Fenerbache (török) - A 9. meccs győztese
Mladá Boleslav (cseh) - Valerenga IF (norvég)
A 11. meccs győztese - Szpartak Moszkva (orosz)
A 3. meccs győztese - Dinamo Kijev (ukrán)
A 2. meccs győztese - Legia Warsawa (lengyel)
FC Köbenhavn (dán) - A 4. meccs győztese
Az 1. meccs győztese - Dinamo Zagreb (horvát)
Hearts FC (skót) - A 8. meccs győztese.

[origo] / (MTI)