Vágólapra másolva!
Noha a magyar futballéletet immár a rend, a fegyelem és a tövényesség nevében irányítják, három nappal a bajnoki rajt előtt még nem lehetett tudni, hogy fest majd a 2006/2007-es Borsodi Liga mezőnye. A Fradi kizárásával végződött licenckomédia közben liechtensteini csapat tartott focisulit Újpesten, a magyar labdarúgók iránti kereslet pedig minden eddiginél mérsékeltebbnek bizonyult. Összeállításunkban áttekintjük, milyen előzmények után kezdődik az új pontvadászat.

Kisteleki István február végén a "rend, fegyelem, törvényesség" hármas jelszavával kezdte meg ténykedését a Magyar Labdarúgó Szövetség élén, és bár nincs okunk kételkedni az elnök és a vezérkar jó szándékában, a nyári szünet eseményei nem feltétlenül ezt a három szót juttatják az eszünkbe. Pár nappal a kezdés előtt még nem lehetett tudni, hogy a Ferencváros és a Vác megfelel-e az élvonal kritériumainak, vagy az előző bajnokságban kiesett Vasas és a Pápa indulhat helyettük a "legjobbak" között.

Bár az elsőfokú licencadó bizottság már május 10-én hiánypótlásra szólított fel négy klubot, az igazi izgalmak június 19-én kezdődtek. Míg a világ a Togo-Svájc és a Szaúd-Arábia - Ukrajna mérkőzésre függesztette a tekintetét, az MLSZ versenybizottsága első fokon hat NB I-es klub - Újpest, Honvéd, Diósgyőr, Sopron, Fehérvár, Ferencváros - nevezését is visszadobta, amiért azok nem fizették vissza a 3,1 milliárd forintos állami reorganizációs hitelkeretből felvett pénzeket.

Az adósok július 4-én könnyebbülhettek meg hivatalosan, miután a profi klubokat tömörítő Magyar Hivatásos Labdarúgóliga magára vállalta a tartozás rendezését, noha korábban a szövetség is jelezte, szívesen viselné az egyébként a vagyoni értékű jogok birtoklásával is járó terhet, "tolakodni azonban nem akar", így pár nap múlva visszavonta válságkezelési ajánlatát.

A mentesítésnek köszönhetően a hatból öt klub nem sokkal később meg is kapta a rajtengedélyt, a Ferencvárost azonban egyéb "házon belüli" hiányosságok és adósságok rendezésre kötelezték - pontosan úgy, ahogy törént ez már egy évvel ezelőtt is. A becslések szerint egymilliárd forintos hiánnyal küzdő klubnak a megadott pár napos határidőig - mily' meglepő - nem sikerült előállnia a szükséges garanciákat igazoló iratokkal, így ugrott a korábban feltételekkel megadott licence, és mint a másodfokú bizottság július 13-ai jelentéséből kiderült, az NB II Keleti csoportját megnyerő Vác sem felelt meg az UEFA által előírt követelményeknek. A két elmeszelt klub helyett a hivatalos döntés szerint az előző bajnokságban kiesett Vasas és a Pápa készülődhetett az NB I-re.

A szomorújátékba ezután már komikus elemek is keveredtek, 17-én este ugyanis az elnök tudta nélkül és két tag távollétében újra összeült az ismeretlen összetételű testület, és megmásítva saját jogerős határozatát váratlanul a Fradit és a Vácot is alkalmasnak találta az élvonalbeli szereplésre. Az MLSZ-nek két nap kellett, hogy reagáljon a helyzetre és felemelje a mutatóujját, a döntést végül hatályon kívül helyezte, és visszahívta a titokzatos bizottság tagjait.

A szövetség a két - illetve négy - csapat sorsának eldöntésére létrehozott egy újabb, összetételét tekinteve szintén homályba burkolózó grémiumot, Mészöly Kálmán pedig a sportelevízióban fellebbentette a fátylat az elsőfokú bizottságban viselt tagságáról, és egyúttal a szövetség honlapján található szabályzat azon pontjának semmibe vételéről is, amelynek értelmében a bizottság tagjainak semlegesnek kell lenniük - márpedig a Szőke Szikla fia, Mészöly Géza jelenleg a Vasas vezetőedzője...

Forrás: MTI

Metróaluljáró az Üllői úton


A Felcsút elleni edzőmeccset csak az ellenfél kölcsönbuszával vállalni tudó Fradi az utolsó pillanatokban jogászok segítségével próbálta - és próbálja azóta is - bebizonyítani, hogy a bizottsági határozatok állandó hatálytalanítása nyomán tulajdonképpen érvényes licenccel rendelkezik, az utóbbi napokban többször megfenyegetett Ináncsy Miklós elnök pedig a Nap-keltében háromszor is a "buzog a fazék" képpel érzékeltette a spanyol befektetőjelöltekkel folytatott tárgyalások ígéretes előremenetelét.

Mindez azonban nem győzte meg az egytől egyig új tagokból összerakott testületet, amely maratoni tanácskozássorozata végén úgy döntött, a zöld-fehérek az induláshoz szükséges minimális gazdasági követelményeknek sem tudnak megfelelni, úgyhogy a Ferencváros 105 éves szakadatlan élvonalbeli tagság után augusztus 12-én a Jászapátit fogadja az NB II Keleti csoportjában.

Meglehet, ez a kisebbik rossz, ami a patinás egyesülettel történhetett, hiszen ha menet közben dobta volna be a törölközőt, úgy a harmadosztályba sorolták volna vissza a csapatot, amely helyett legjobb kiesőként a Vasas indulhat. A Vác ugyanakkor zöld utat kapott, így a korábban "irreálisan alacsony költségvetése miatt" górcső alá vett klub állíthatja ki a profi magyar labdarúgás első olyan tizenegyét, amelynek játékosai dolgoznak is a futball mellett.