Vágólapra másolva!
A West Bromwich Albion csapata remekül kezdte a Championship idei szezonját, miután szombaton a magyar középpályás remeklésének is köszönhetően 2-0-ra verték a Hull Cityt. Geráéknak kevés idejük van a pihenésre, hiszen kedden már Cardiffba látogat a West Brom.

A szombati mérkőzést követően egyébként Bryan Robson nem győzte dicsérni Gerát: "Amit a találkozó elején Zoltán és Jonathan Greening bemutatott az futball volt a javából. Olyan futball, amire szükségünk van. Remekül játszottak, és szerencsére fokozatosan a többiek is csatlakoztak hozzájuk, így az első félidőben remek focit játszottunk - lelkendezett a WBA menedzsere."

Robson ennek ellenére nem teljesen elégedett és újabb erősítési terveken töri a fejét. A védelembe nem sikerült ugyan megszerezni a QPR-től Shittut, de a támadósort valószínűleg sikerül megszilárdítaniuk a birminghamieknak, akik egy vb-résztvevő játékossal erősödhetnek.

A togói válogatottal az idei világbajnokságot is megjárt Adekanmi Olufade szinte bizonyosan a WBA-nál folytatja. Az afrikai játékos a középpályán, és a csatársorban egyaránt bevethető, és az idei világbajnokságon Franciaország ellen pályára is lépett. Az új erősítésről a brit sajtó is cikkezik, de megerősítette Gera Zoltán is.

"Valóban itt edz velünk a srác, és úgy hírlik le is igazoljuk majd, de ez csak akkor válik biztossá, ha a mezével együtt bemutatják majd a sajtónak. A csapatnál a hétvégi győzelem miatt jó a hangulat, és én is jól vagyok.

Nem hátráltat sérülés, és úgy érzem formában is vagyok, úgyhogy már alig várom a Cardiff elleni keddi meccset. Biztosan nehéz dolgunk lesz, mert itt a Championshipben nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, bárki képes legyőzni bárkit. Természetesen mi azon leszünk, hogy idegenben is begyűjtsük a három pontot.

A felkészülési meccseken, és az első bajnokin is voltak lehetőségeim, de nem sikerült kapuba találnom. Remélem, most megtörik ez a sorozat, és elkezdem a gólgyártást, de ennél is lényegesebb, hogy a csapat győzni tudjon. A szombati meccset követően nem kaptunk pihenőt, edzettünk vasárnap, és hétfőn is. Kedden délelőtt busszal utazunk majd Cardiffba, ahol szerintem a kezdő csapatban kapok majd helyet, a középpálya jobb oldalán."