Vágólapra másolva!
Gera Zoltán góljának köszönhetően megőrizte veretlenségét a hétvégén kezdődött angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a West Bromwich Albion. A magyar középpályás már a 4. percben betalált a Cardiff City kapujába az idegenben vívott mérkőzésen, de később egykori csapattársa, Riccardo Scimeca kiegyenlített.

Az 1-1-es döntetlennel végződött találkozót követően a West Brom a negyedik helyen áll a bajnokságban. Gera végigjátszotta a meccset, és a második félidőben csatárként szerepelve is csapata legjobbjának bizonyult. A találkozót követően a magyar játékos elmondta, hogy szerinte a vártnál jobban rajtolt csapata, és a saját formáját is biztatónak tartja.

"Pikáns meccs volt a kedd esti, hiszen Cardiffban található a Championship leghírhedtebb szurkolótábora, és a két klub viszonya egyébként sem tökéletes Jason Koumas átigazolási ügye miatt. Ehhez még hozzájött, hogy Scimeca és Campbell révén két egykori csapattársunk is ellenünk játszott, úgyhogy kicsit feszült volt a hangulat. Szerencsére rögtön a meccs elején sikerült gól szereznünk. Egy szöglet utáni kavarodást követően a felső lécre vágódott a labda, és a visszapattanót nagyjából 5 méterről a sarokba fejeltem. Annyira zavaros volt a szituáció, hogy azt sem tudom, ki fejelte előtte a kapufát, van aki szerint Ellington, mások szerint egy védő fejéről pattant a lécre a labda, de végül is ez nem számít, a lényeg az, hogy nekem sikerült leggyorsabban reagálnom."

"A gólt követően, hosszú időt után először szántam rá magam a régebben tőlem megszokott ünneplésre, azaz a kézenátfordulás-szaltó kombinációra. A tavaly májusi kézműtétem óta egyszer sem ünnepeltem így a gólomat, de mivel a kezemnek már nincs baja, így korábban elhatároztam, hogy visszatérek régi szokásomhoz. A gól után a Cardiff fölénybe került, és egy védelmi hibából sajnos egyenlíteni tudott. Szünet előtt megsérült Nathan Ellington, és ekkortól kezdve csatárként kellett játszanom. Az első félidő hajrájában kaptam egy sárgát, ami szerintem nem volt igazán jogos. Fejelni ugrottam fel, amikor a levegőben meglöktek, és a kezemhez ért a labda. Nem volt szándékos, de a bíró annak látta."

"A második félidőben egyre inkább átvettük az irányítást, és mi domináltunk, ami örömteli volt, hiszen idegenben játszottunk, és a szombati meccsünkön pont az volt a baj, hogy visszaestünk a szünet után. Ezúttal minden pont fordítva történt, a szünet után jobbak voltunk, de sajnos a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, így maradt a döntetlen, ami azonban Cardiffban jó eredmény. Nekem kicsit nehezebben ment a szokatlan csatárposzton a szünet utáni első percekben, de utána felvettem a ritmust, és élveztem a játékot. Összességében azt hiszem, a csapat is jó úton jár, és az én formámmal sincs különösebb gond. A bajnoki rajtunk jónak mondható, annak pedig örülök, hogy az előkészületi meccseken kimaradt sok helyzet után, a bajnokságban, amikor igazán fontos volt, sikerült betalálnom. Mostanában a korábban megszokottnál többször kerülök a kapu elé, talán veszélyesebben játszom, mint korábban, és ez mindenképpen biztató."