Vágólapra másolva!
Ideiglenes vezetőedzője irányítása alatt sikert ért el Gera Zoltán csapata, a WBA ugyanis továbbjutott a Ligakupában, miután 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a Cheltenham csapatát. Gera Zoltán pusztán a hajrában lépett pályára, de kis híján így is gólt szerzett. A magyar középpályás elmondta, hogy meglepte becserélése, mert eredetileg úgy tervezték, hogy nem lép pályára.

"Ideiglenesen megbízott vezetőedzőnk, Nigel Pearson a meccs előtt azt mondta, hogy inkább pihentet a hétvégi bajnoki miatt, és csak a kispadra ültet. Az első félidőben nagyon gyengén ment a csapatnak, és az utolsó pillanatokban kaptunk is egy gólt, így úgy tűnt nehéz lesz a papírforma győzelmet begyűjteni. A második félidőben aztán elkapta a fonalat a csapat, és gyorsan fordítani tudtunk. Biztos voltam, benne, hogy így már nem kell pályára lépnem, ezért meg is lepődtem, amikor a végén edzőnk mondta, hogy menjek melegíteni, mert mégis beszállok.

A hosszabbítással együtt olyan 8-9 percet játszottam, de így is kis híján sikerült gólt szereznem. Egy kapu elé érkező labdát próbáltam sprinttel elérni, és bedobtam magam, de pár centivel lemaradtam, így nem lett gól a dologból. A továbbjutás nagyon fontos volt számunkra, hiszen így a csapat és a szurkolók is megnyugodtak, amire szükség is volt a hét eleji edzőváltást követően. Egyelőre továbbra sem tudja senki, hogy ki lehet Bryan Robson utódja, de igazából nekünk játékosoknak úgysem ezzel kell foglalkoznunk, hanem a hétvégi, Luton Town elleni meccsel."