Vágólapra másolva!
A Bayern München labdarúgócsapatának vezetői több szigort várnak el a keménységéről híres Felix Magath vezetőedzőtől és elégedetlenek az együttes eddigi eredményeivel, a tréner azonban úgy véli, minden rendben és nem kell változtatni a módszerein.

"Én felelek a szakmai munkáért és az eredményekért, ezért a saját elképzeléseim szerint végzem a munkám, amibe senki nem szólhat bele" - jelentette ki Magath. "Magabiztos győzelemmel kezdtünk a Bajnokok Ligájában, továbbjutottunk a Német Kupában és a bajnokságban is csak egy pont a hátrányunk a listavezetővel szemben. A múlt héten kikaptunk Bielefeldben, ez egy váratlan bajnoki botlás volt, de ettől még nincs válsághelyzet, szeretnénk nyugodtan dolgozni tovább a fiúkkal."

Dieter Hoeness, menedzser nem ért egyet a trénerrel. "Ha nyerünk Bielefeldben, akkor most mi lennénk a listavezetők. A megbocsáthatatlan botlást csak egy fölényes győzelem tudná feledtetni, az Aachen elleni hazai meccsünket szombaton több góllal kell megnyerni."

Franz Beckenbauer, a bajor klub legendája is bírálta a csapatot. "Normális körülmények között a Bielefeld vendégeként nem lehet vereséget szenvedni, nem is emlékszem rá, hogy veszített-e már ott meccset komoly futballcsapat" - jegyezte meg csípősen Beckenbauer. "Folyamatában kell elemezni a csapat játékát és teljesítményét. Szomorúan kell megállapítanom, hogy eddig nem sikerült pótolni Michael Ballackot, ami szakmai feladat és melynek elvégzéséért az edző felel."

Nem maradt el Magath válasza sem: "Ballack idején is tizenegy labdarúgó volt müncheni mezben a pályán, most sem változott a helyzet, ami azt jelenti, hogy Michael helyére is találtunk valakit."