Vágólapra másolva!
Egy most kiadott tanulmányban igazolást nyert a labdarúgó Premier League edzői által időről időre megfogalmazott kritika, nevezetesen, hogy az angol bajnokságban közreműködő bírók nem következetesek, és általában a hazai csapatot támogatják.

A kutatók - akik elemzésük során az adott találkozó fontosságát és nézőszámát is figyelembe vették - összesen 2660 PL-meccset vettek górcső alá az elmúlt évek során és megállapították, hogy a játékvezetők inkább a vendég együttes játékosainak mutatják fel a sárga, illetve a piros lapot. A vizsgálat során az is kiderült, hogy egyes sípmesterek "utaznak" néhány játékosra, azaz őket könnyebben büntetik, mint másokat.

"Megállapítható, hogy a vezetőedzők mérkőzések utáni kifakadásának van alapja, bár akkor csak idegességüknek és csalódottságuknak tudjuk be szavaikat" - írta Peter Dawson, a tanulmány egyik szerzője.