Az első lépésektől a felnőtt csapatig

Az 1930-as években még nem volt túl sok szórakozási lehetőség a fiatalok számára, így aztán a gyerekek ha csak tehették, a budapesti grundokon kergették a labdát. Így indult Puskás Ferenc karrierje is.

• Ők voltak az Aranycsapat
• Az Aranycsapat Kairóban
• Szebbnél szebb Puskás-gólok

Az ifjú Puskás (akkoriban még Purczeld) tehetségét édesapjától örökölte, aki maga is első osztályú labdarúgónak számított, viszont fiával ellentétben nem bal-, hanem jobblábas volt.

Ami a grundot illeti, annak fontosságát - noha miliőjét csak nagyapáink ismerték - valószínűleg nem kell külön hangsúlyozni, elvégre az elmúlt évtizedekben számtalanszor lehetett hallani, hogy ezek a placcok mindennapi életterei voltak a későbbi magyar klasszisoknak.

A klasszisokkal kapcsolatban Puskás mellett elsősorban a Bozsik-családot kell megemlíteni, amelyből nem csak Bozsik József lett - nem is akármilyen - labdarúgó, hanem bátyja, István is, aki szintén szerepelhetett a magyar élvonalban (egészen pontosan kapusként), de a grundon Puskásékkal együtt a labdát kergető gyerekek közül Patyi Mihály is szerepelt az első osztályban, akárcsak Bányai (Breier) Nándor, sőt, utóbbi 1950-ben két alkalommal még a válogatottban is pályára léphetett. Nem akármilyen korosztályt alkottak tehát, ki tudja, a csillagok milyen szerencsés együttállása hozta össze őket, de két ifjonc még ebből a "merítésből" is kiemelkedett: Puskás Ferencet és Bozsik Józsefet tartották a legtehetségebbnek.

A két gyerek elválaszthatatlan jó barát volt annak ellenére, hogy Bozsik majd két évvel idősebb volt Puskásnál. A grundon mindig egy csapatban játszottak, együtt jártak a meccsekre, és nem csak a Kispest találkozóira: amikor csak lehetett, más budapesti csapatok mérkőzéseire is ellátogattak.

Puskás édesapja (aki időközben Purczeldről magyarosította a nevét) időközben befejezte játékospályafutását, de a sportágtól nem szakadt el. Rögtön edzősködni kezdett a kispesti utánpótlásnál, illetve amolyan intézői szerepkört is betöltött, így neki is köszönhetően a grund tehetséges ifjoncai közül egyre többen kerültek be a különboző korosztályos gárdákba.

A KAC akkoriban jó középcsapatnak számított a magyar bajnokságban, amelyben a Ferencváros, az Újpest és a Hungária (ez volt az MTK neve akkoriban) vitte a prímet. Az évtized második felében valamelyest javultak az eredmények, a csapat 1938-ban és 1939-ben is negyedik lett a nagy trió mögött, elindulhatott a nagy presztízsű Közép-európai Kupában, a KK-ban, ahol hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a félelmetes olasz Ambrosianával (a mai FC Internazionale), és már a válogatottnak is adott játékosokat.

Puskás és Bozsik természetesen együtt kerültek a Kispest ificsapatához, de ez sem ment egyszerűen: az akkori szabályok értelmében 12 évesnél fiatalabb focistát nem lehetett leigazolni, ami Bozsik esetében nem jelentett problémát, de Puskás két évvel fiatalab volt barátjánál - így aztán az intéző, Szűcs Nándor meghamisította Puskás adatait, és 1925-öt írt be születési évként a tagsági könyvbe.

A kispestiek korosztályos gárdája kiemelkedett a mezőnyből, volt, hogy egy szezonban több mint száz gólt szerzett, 1942-ben pedig döntőt játszott az Ifjúsági Kupában a Ferencváros ellen. Nem csoda, hogy amikor a második világháború alatt a felnőttcsapat játékosait egymás után hívták be katonának, a klub szakvezetése egyre gyakrabban nyúlt az ifikhez. Bozsik már 1944 tavaszán bemutatkozhatott az élvonalban, Puskás debütálására pedig ugyanazon év decemberében került sor - a későbbi világklasszis akkor mindössze 16 és fél éves volt...

Szemelvények Bán Tibor és Harmos Zoltán Puskás Ferenc című, az Aréna Kiadó Minden Idők Legjobb Futballistái sorozatában 2005-ben megjelent könyvéből.