Vágólapra másolva!
A Puskás Ferencről készülő dokumentumfilmet a tervek szerint jövő áprilisban mutatják be - közölte Almási Tamás, az alkotás rendezője.

"Az anyaggyűjtést háromnegyed évvel ezelőtt kezdtük el, és eredetileg is a legendás Aranycsapat kapitányának 80. születésnapján, április 2-án mutattuk volna be" - mondta a rendező, aki Neményi Ádám és Varga Gábor producerekkel dolgozik együtt.

Almási Tamás hozzátette: a készülő alkotáshoz nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is gyűjtenek anyagokat. Az alkotók nemzetközi piacra eladható, méltó emléket szeretnének állítani Puskás Ferencnek.

Az elképzelések szerint a filmben a riportok mellett archív felvételek is felidézik majd a legendás sportoló életét. "Terveink között szerepel, hogy olyan világsztárokat is megszólaltassunk, mint Zinedine Zidane, Wayne Rooney, Pelé, Franz Beckenbauer vagy Diego Maradona" - tette hozzá Almási Tamás.

A rendező a dokumentumfilmen kívül tévéfilm és sorozatverzió elkészítését is tervezi.

Puskás Ferenc hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában, november 17-én hunyt el a Kútvölgyi kórházban. A legendás futballista temetését december 9-én tartják Budapesten.