Vágólapra másolva!
Januárban kétszer is megmérkőznek Gera Zoltánék a Leedsszel, a vasárnap megtartott sorsolás értelmében a West Bromwich Albion ugyanis az FA-kupa következő körében a sárga-kékekkel találkozik majd hazai pályán.

A két csapat idén már játszott egyszer: szeptember 30-án, Birminghamben 4-2-re nyertek Geráék, így a WBA-nak jó esélye van arra, hogy bejusson az FA-kupa negyedik körébe. A mérkőzésre várhatóan 2007. január 6-án kerül majd sor, 14 nappal később bajnokin csap majd össze a két gárda.

Gera a januári "kettős rangadón" szembe kerülhet egykori társával, Geoff Horsfielddel, akivel másfél évvel ezelőtt még közösen küzdöttek a WBA bentmaradásáért, méghozzá sikeresen. Később sokan éppen annak tulajdonították a West Brom következő szezonbeli kiesését, hogy Gera sokáig sérült volt, míg Horsfieldről könnyedén lemondott Bryan Robson.

A Leeds edzőjének személye is érdekes lesz ezen a meccsen, hiszen a vendégek kispadján az egykori Chelsea-sztár Dennis Wise ül majd. Ő két éve a Milwall játékos-edzőjeként keveredett botrányba a Ferencváros elleni UEFA-kupa-találkozón. Mint emlékezetes, Wise az Üllői úton nehezen dolgozta föl csapata kiesését, és a találkozót követően viselkedését nehezményezte az UEFA ellenőre is.