Vágólapra másolva!
Az eltiltott Ronaldinho és Deco nélkül pályára lépő Barcelona 1-1-es döntetlent ért el a Getafe otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A madridi kiscsapat ezzel először szerzett pontot története során a katalánok ellen. A Real Madrid nem tudta megtörni a La Coruna-i átkot, a királyi gárda utoljára az 1990/91-es szezonban tudott nyerni a Depor stadionjában, és most sem sikerült, Fabio Capello csapata 2-0-s vereséget szenvedett a galíciaiaktól.

Rafael Márquez óriási hibája kellett ahhoz, hogy a Getafe megszerezze a vezetést a második félidő elején, a Barca mexikói védője sután találta el a labdát a saját térfelének közepén, Güiza lecsapott a labdára, majd Puyolt maga mögött tartva gurított a bal sarokba, Victor Valdés ugyan beleért a lövésbe, de védeni nem tudott.

A vérszegény támadójátékot produkáló Barcelona pontrúgásból egyenlített, Iniesta felvágásáért kapott szabadrúgást 20 méterről a címvédő, amit Xavi csavart gyönyörűen a bal felső sarokba. A hajrában a lelkes hazaiak Casquerro, Del Moral és Mario Cotelo révén a győzelmet is megszerezhették volna, de előbbi kettő nagy helyzetben hibázott, míg utóbbi bombáját Valdes tolta ki a léc alól, a túloldalon Giuly is közel járt a gólhoz, de Abbondanzieri bravúrral hárított a francia kísérleténél, így maradt az 1-1.

A Real Madrid a Boca Juniorstól megszerzett Fernando Gagóval a kezdőben lépett pályára a Riazor-stadionban, de a találkozó nem a királyi gárda játékosairól, hanem sokkal inkább a Deportivo labdarúgóiról szólt. A hazaiak a 9. percben örülhettek először, Capdevila szabadrúgásánál a sorfal szétnyílt, így a labda akadály nélkül vágódott a bal sarokba. Az első félidő legnagyobb helyzetét Arizmendi hagyta ki, aki a fél madridi védelmet elfektette, majd a kapufára lőtt, a vendégek egyetlen komolyabb lehetőségénél Emerson lökete a lécről vágódott vissza.

A szünet után megint Arizmendi akciózott, az aranylabdás Cannavaro szorításában előbb kishíján kivezette a labdát, majd kis szerencsével továbbvitte, aztán az alapvonalról kötény adott Casillasnak, a hosszú oldalon üresen érkező Cristiannak így csak a kapuba kellett gurítani. Capello ezután hiába hozta be az újonnan igazolt Marcelót, és Ronaldót, a Real továbbra is szenvedett támadásban, így a Depor megérdemelten tartotta otthon a pontokat.

A Villarreal a lelátóra száműzőtt Riquelme nélkül elveszítette a tartományi rangadót a Valencia ellen, amely így zsinórban negyedik bajnokiján nem talált legyőzőre. Az Athletic Bilbao két veterán klasszisa, Ismael Urzaiz és Joseba Etxebarria góljaival nyert a Real Mallorca otthonában, míg a Recreativo Huelva - amely a Real Madrid otthonában tudott nyerni néhány hete - az Espanyol vendégeként szerzett három pontot. A Betis kispadján sikerrel debütált Luis Fernandez, a sevillai zöld-fehérek a Celta Vigót gyűrték le.

Primera División, 17. forduló:
Betis - Celta Vigo 1-0 (0-0)
gól:
Sobis (59.)
kiállítva: Pablo García (67., Celta Vigo)

Espanyol - Recreativo 0-1 (0-0)
gól:
Jesús Vázquez (55.)

Getafe - Barcelona 1-1 (0-0)
gól:
Güiza (54.), illetve Xavi (69.)
kiállítva: Alexis (91., Getafe)

Levante - Santander 2-0 (0-0)
gól:
Camacho (60.), Kapo (75.)

Mallorca - Athletic Bilbao 1-3 (0-1)
gól:
Expósito (82., öngól), illetve Urzaiz (30., 53.), Etxebarria (84.)

Deportivo - Real Madrid 2-0 (1-0)
gól: Capdevila (9.), Cristian (55.)

Villarreal - Valencia 0-1 (0-0)
gól:
Angulo (73.)

[origo] / (MTI)