Vágólapra másolva!
Az FC Liverpool magabiztos győzelmet aratott a Watford otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának nyitómérkőzésén. A hazaiaknál Priskin Tamás nem volt a keret tagja. A listavezető Manchester United egy félidő alatt eldöntötte az Aston Villa elleni meccset, a Vörös Ördögöket üldöző Chelsea is győzött, José Mourinho csapata a második játékrészben tömte ki a Wigant.

A 11. percben szerzett vezetést a listavezető Manchester United az Aston Villa ellen, Gary Neville beadása után a vendégvédők háromszor is elrúghatták volna a labdát, ehelyett szerencsétlenkedtek, Park köszönte a lehetőséget, és 12 méterről kilőtte a jobb alsót.

Két perc múlva megint a koreai légiós volt az egyik főszereplő, Carricket hozta helyzetbe, aki egy átvétel után mattolta Sörensent, a dán kapus ugyan beleért a lövésbe, de nem tudott hárítani, ez volt a Tottenhamtől érkezett középpályás első találta a MU-ban.

Cristiano Ronaldo is megszerezte szokásos gólját, egy elrontott hazai szöglet után kontrázhatott volna a Villa, de park visszaszerezte a labdát, majd Carrick lágyan a hosszú oldalra ívelt, ahol a portugál 5 méterről a bal sarokba bólintott. A szünet után Baros lövetett gólt Agbonlahorral, a túloldalon pedig Rooney volt a legaktívabb, de csak egy kapufára és kihagyott helyzetekre futotta, így 3-1 lett a vége.

A Chelsea Lampard szabadrúgásával került előnybe a Wigan ellen, aztán a szünet után beindult a londoni gárda, előbb Robben csapott le egy rossz passzra, amivel meg sem állt a kapuig, aztán Kirkland ütötte a saját kapujába a holland szélső beadását, a végén pedig Drogba fejese tette teljessé a címvédő diadalát.

Az Arsenal hamar megfogyatkozott Blackburnben, a Rovers walesi fenegyereke, Savage rúgdosta hátulról Gilberto Silvát, aki ezt megunva törlesztett, a bíró a brazilnak piros lapot mutatott fel, a hazai játékos megúszta sárgával. Az emberhátrány ellenére megszerezte a három pontot Arsene Wenger csapata, az első félidő hajrájában Henry szabadrúgása után Touré bólintott a jobb kapufa segítségével a hálóba, majd a 71. percben Henry lőtt bámulatosan nagy gólt a bal felsőbe egy gyors kontra végén.

Premier League, 23. forduló:
Watford - FC Liverpool 0-3 (0-2)
gól:
Bellamy (34.), Crouch (40., 48.)

Bolton Wanderers - Manchester City 0-0

Charlton Athletic - Middlesbrough 1-3 (1-1)
gól: Hasselbaink (27.), illetve Cattermole (45.), Arca (64.), Aiyegbeni (68.)

Chelsea - Wigan Athletic 4-0 (1-0)
gól: Lampard (13.), Robben (63.), Kirkland (70., öngól), Drogba (91.)

Manchester United - Aston Villa 3-1 (3-0)
gól: Park (11.), Carrick (13.), C. Ronaldo (35.), illetve Agbonlahor (52.)

Sheffield United - Portsmouth 1-1 (1-0)
gól: Quinn (22.), illetve O'Neil (81.)

West Ham United - Fulham 3-3 (2-1)
gól: Zamora (28.), Benajun (45., 64.), illetve Radzinski (17.) McBride (59.), Christanval (93.)
piros lap: Zamora (76., West Ham)

Blackburn Rovers - Arsenal 0-2 (0-1)
gól:
K. Touré (36.), Henry (71.)
piros lap: Gilberto Silva (13., Arsenal)