Vágólapra másolva!
A Német Labdarúgó Liga (DFL) tervei szerint több csapattal, magasabb pénzdíjjal és ázsiai döntő mérkőzéssel rendeznék meg a hagyományosan a Bundesliga rajtja előtt sorra kerülő Ligakupát.

"Tervezünk változtatásokat a lebonyolításban, melyek természetesen a résztvevők számának emelésével és a pénzdíjak növekedésével is járnának, de konkrétumokig még nem jutottunk el" - mondta Wolfgang Holzhäuser, a DFL alelnöke.

A Bild am Sonntag című lap úgy értesült, hogy a sorozat összdíjazását 25 millió euróra emelnék az eddigi 10 millióról a finálét pedig Ázsiában rendeznék.

Holzä:user nem cáfolta a megjelenteket.

"Szóba került, hogy esetleg az élvonalba éppen felkerült újoncok is helyet kapnának a mezőnyben és gondolkozunk az ázsiai döntőn is, de semmit sem szeretnénk elkapkodni, mindent alaposan át kell gondolni. Idén a televíziós szerződések miatt még semmilyen változtatás nem lehetséges."

A német Ligakupában jelenleg a bajnokság első öt helyezettje és a Német Kupa győztese vesz részt. Ha a kupagyőztes az első öt között végez a Bundesligában, akkor a bajnokság hatodik helyezettje is tagja a mezőnynek.