Vágólapra másolva!
Pénteken, a címvédő DVSC-TEVA angyalföldi vendégszereplésével 74 nap szünet után folytatódik a labdarúgó Borsodi Liga küzdelemsorozata. Az elmúlt évektől eltérően ezúttal csendesebb, nyugodtabb holtszezonon vannak túl a csapatok, cikkünkben megpróbáltuk összefoglalni a téli szünet legfontosabb eseményeit.

December 11-én, a Vasas váci győzelmével zárult a Borsodi Liga őszi idénye, amely kivételesen nem 15, hanem 17 fordulóból állt, a rossz idő miatti félelmében ugyanis az MLSZ előrehozta az első két tavaszi játéknapot, így most a 18. következik. Az utolsó mérkőzés óta eltelt időben azért történt egy és más a magyar futballban, bár kétségtelen, hogy az elmúlt évekhez képest elenyésző volt a botrányok száma, ami mindenképp pozitív, mert nem lett volna jó hatással az Eb-pályázatunkra, ha kizárások, megszünések, és egyéb szomorú események kerülnek előtérbe.

Ha már szóba került az Eb-pályázat, akkor érdemes kitérni a válogatottra, amelynek irányását Várhidi Péterre bízták, aki beugróként Kanada ellen sikeresen debütált a fiatalokkal teletűzdelt csapattal, és ezt az irányvonalat megtartotta a ciprusi tornán is. A szerelem szigetén felemásan szerepeltek a mieink, Ciprus ellen későn jött Priskin Tamás gólja, így 2-1-es vereség lett a vége, a harmadik helyért azonban a lettek nem tudtak válaszolni a Watford légiósának duplájára, a Várhidi-éra alatt eddig mind a négy gólt a Révkomáromról származó csatár jegyezte.

Az Újpesttel 1998-ban bajnoki címet szerző és a felnőttcsapat mellett az U19-es garnitúrát is felügyelő szövetségi kapitány koncepciója világos, és élvezi a szövetség támogatását: továbbra is azokra fiatalokra kell építeni, akik 2010-2012-re alkothatnak majd ütőképes válogatottat, addig viszont a tapasztalatszerzés a legfontosabb számukra, az eredményesség csupán másodlagos szempont. Idén nyolc Európa-bajnoki selejtezőn és három barátságos mérkőzésen lép pályára nemzeti tizenegyünk, a távlati cél az, hogy a világranglistán a legjobb 30 közé kerüljünk, az év végére kiderül, hogy lehet-e realitása a kapitány által megálmodott fejlődésnek.

Nem csak a válogatott élére került új szakember, hanem két NB I-es csapat is váltott, az újpesti edzőcsere volt meglepőbb, Valeré Billent ugyanis azonnali hatállyal menesztették decemberben. A legfőbb ok az volt, hogy a klub szerint a vezetőedző több alkalommal nem tartotta be feladatköréből adódó szakmai és adminisztratív kötelezettségeit, a labdarúgócsapat egyes játékosait megkísérelte a klubvezetés ellen hangolni, illetve egyes játékosokat arra próbált rábírni, hogy a sportszervezetet más - vele kapcsolatban álló - külföldi csapat érdekében elhagyja.

Forrás: MTI

Megszépült a kispesti Bozsik-stadion

Billen utódja Urbányi István lett, aki eddig leginkább az utánpótlásban dolgozott, így szép feladat előtt áll, hogy ismét eredményes csapatot csináljon a fiatalítást ősszel megsínylő lilákból. Győrben tudni lehetett, hogy Pajkos János lemondása után Reszeli Soós István csak egy mérkőzésre ül le a kispadra, a megoldás végül házon belülről érkezett Klement István személyében, aki két évig irányította a juniorcsapat szakmai munkáját, 2006 őszétől pedig Pajkos segítője volt.

A kisalföldiek ősszel az Integrál-DAC pályáján játszották a mérkőzéseiket, de tavaszra visszaköltözhetnek a felújított, de még épülőfélben lévő győri stadionba, igaz, a legutolsó fejlemények szerint a rendőrség nem adott engedélyt arra, hogy a Vasas és Pécs elleni találkozókat odahaza rendezzék, így Gyirmót lehet az újabb helyszín. Hogy a jövőre is gondolnak a klubnál, arra bizonyíték, hogy 100 fős létszámmal megkezdte működését a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium.

Kispesten nyártól indul el a Magyar Futball Akadémia, de nem ez az egyetlen változás a XIX. kerületben, ugyanis a játékoskeret és a Bozsik-stadion is teljesen átalakult. Ami az előbbit illeti, kilencen érkeztek és tizenhárman távoztak, így nem volt könnyű dolga Supka Attilának, hogy ütőképes brigádot gyúrjon össze, mindenesetre ha a játék nem, a stadion látványa biztosan felüdülést nyújt majd a szurkolóknak, hiszen a csepeli albérlet után immáron a több százmillió forintból megszépített Bozsik-stadionban játszanak majd a piros-feketék.

A kispestihez hasonló jövés-menés volt Debrecenben is, a Lokitól olyan emblematikus tagok távoztak, mint Madar Csaba, vagy Böőr Zoltán, de nem marasztaltak a Bogdanovic, Brnovic duót sem, előbb Kispesten, utóbbi Győrben kötött ki. Az újak között van kameruni, gaboni, macedón, brazil és egy-két magyar is, a lista még bővülhetett volna egy kongói demokratikus köztársaságbeli játékossal is, de Daniel Bakongolia hiába harangozta be magát nagy gólvágónak, utóbb kiderült, hogy ezek az információk tévesek, ráadásul a vízumot sem kapta meg.

A Zalaegerszeg is gólkirállyal erősített, később aztán Rajko Lekicről is kiderült, hogy nem a dán első, hanem másodosztályban jegyezte a legtöbb találatot a 2003/04-es idényben, igaz, ettől még jól járhatnak vele a zalaiak... Lendvai Miklós döntése is feltűnést keltett, a válogatott középpályás elhagyta a ZTE-t, és az NB III-as SVSE-GYSEV játékosa lett, ahol csapattársa lesz a Sopronból elvágyódó Rabóczki Balázs.