Vágólapra másolva!
Csütörtöktől a DVSC-TEVA labdarúgócsapatával készül Aco Sztojkov 20-szoros macedón válogatott támadó, akivel februárban négyéves szerződést kötött a hajdúsági klub.

A Partizan Beogradból érkezett 24 éves futballista papírjai ügyintézése miatt maradt mostanáig távol, szerda este óta viszont már Debrecenben tartózkodik.

A macedón csatár a 32-es mezben fog szerepelni, s hogy mikor lép először pályára, azt egyelőre csak Miroslav Beranek vezetőedző tudja. Sztojkov a klub hivatalos oldalán úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nincs még százszázalékos állapotban, de a Vác elleni idegenbeli összecsapáson szeretne bemutatkozni.

A 177 centiméter magas csatár mindössze 18 éves volt, amikor leigazolta az olasz Internazionale. A milánóiak B csapatában játszott, majd a kék-feketék kölcsönadták több olasz másodosztályú együttesnek, 2005-ben pedig az akkor még a belga élvonalban szereplő, azóta pénzügyi gondok miatt a harmadosztályba sorolt Louviere-nek is.

Tavaly nyáron igazolt a Partizan Beogradba, ahol ősszel hét összecsapáson lépett pályára és egy gólt szerzett.