Vágólapra másolva!
Nagy örömünkre vitát gerjesztett a "Zizout és a magyar Beckhamet is beválogattuk" című írásunk, melyben azt fejtegettük, Várhidi Péter miért pont a fiatalítás mellett tört lándzsát, hiszen - mint írtuk - a Borsodi Ligában megannyi "nagy öreg" focizik, akik talán még használhatók lehetnének. Ironizáltunk? Komolyan gondoltuk? Olvasóink felemásan fogadták összeállításunkat, egyesek szerint tényleg van olyan veterán futballista, aki még bevethető lenne a nemzeti csapatban, míg sokak úgy vélekedtek, nincs értelme az egyszer már megbukott korosztályt elővenni. Nézzük, mi a véleménye a "nagyon fiatalok vs. nagyon öregek" kérdésről olvasóinknak!

"Várhidi Péter nyilatkozatai azt sugalmazzák, Végh Zoltánon kívül nemigen lesz egy ideig 30 év fölötti tagja a nemzeti csapatnak, a szurkolók is támogatják a radikális fiatalítást, azért kíváncsiak lennénk, mi lenne a 24 (Végh nélkül csak 23), illetve a 33 átlagéletkorú csapat meccsének a végeredménye. Ön szerint?" - kérdeztük olvasóinkat fentebb említett írásunk legvégén, sokan pedig visszakérdeztek: komolyan gondoltuk, netán viccnek szántuk-e a radikális öregítésről írt "eszmefuttatásunkat"?

Nos, a magyarfociról nem könnyű komolyan írni, a siker receptjét tán senki sem tudja (reméljük, Várhidi Péter lesz a kivétel), s a helyett, hogy válaszolnánk saját kérdésünkre, nézzük, milyen gondolatokat ébresztettünk látogatóinkban!

Megannyian elképzelték a meccset, és lejátszották gondolatban.

Nézzük az összeállítást mégegyszer:
Várhidi ifjoncai: Fülöp (Végh helyett) - Bodnár, Juhász R., Balogh B., Vanczák - Gera, Vass, Hajnal, Huszti - Priskin, Farkas.
Öreg All Star: Végh - Kriston, Kuttor, Sebők, Mátyus - Dombi, Erős, Lipcsei, Tóth N. - Horváth F., Kovács Zoltán.

És íme a számszerű olvasói tippek: 6-3, 3-1, 5-0, 6-1, 5-0, 1-1, 4-1, 0-0, 0-0, 3-0, 0-5, 4-2, 0-0, 4-1, 3-1, 0-0, 0-0, 3-1, 6-0, 3-0, 4-0, 2-2, 5-1, 2-0, 3-1, 6-1, mindez összesítve 18 győzelem, 7 döntetlen, 1 vereség a fiatalok javára.

Volt olyan, aki szavakba foglalta várakozásait, Qca egyenesen tudósítást írt az elképzelt rangadóról: "Szerintem elsőre hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Végh nem védhet mindkét kapuban egyszerre, tehát az egyszerűség kedvéért Végh az idős, míg Fülöp az 'ifi' válogatott kapusa. Az elején a lomhán mozgó idősek csapata rúgna egy gyors gólt Horváth 'lesipuskás' Ferenc révén, és rá is ülnének az eredményre. Ám még a félidő vége előtt, amikor is Mátyust épp az oldalvonal mellett ápolják, Kuttor épp a nyugdíjasigazolványáért áll sorban, valamint Sebők épp a kispadnál zselézi a haját, az ifiválogatott gyönyörű kontrából szerez gólt. A második félidőben aztán az ifiválogatott 10 főre csökken, de nem kiállítás miatt, hanem Erős belépője nyomán (mivel csere nincs, ez pech) Farkas Balázs megsérül. De Erősnek ez már a második sárga lapja, így a kiállítás sorsája jut. Farkas ápolása alatt Kovács Zoltánnak vastüdőt hoznak be a pályára. A 10-10 emberrel játszó csapatok között békés játék folyik, jó magyar módra a nézők szálingóznak el a stadionból, de pechükre az utolsó 10 perc nagyon is eseménydúsra sikeredik, lévén az idősek csapata már lépni sem tud, nemhogy kocogni (a futás szót szerintem hanyagolhatjuk), és így Priskin Tamás két góljával, valamint a hosszabbítás perceiben Balogh Béla büntetőjével 4-1 nyernek az 'ifik'".

Forrás: MTI

Kuttort sok olvasónk behívná Várhidi helyében

A lila-zöld szívű József fantáziáját is megmozgatta az ötlet: "Ha létrejönne egy ilyen találkozó, én 5 év után először biztosan kimennék a meccsre. Szerintem ezzel az esetleges mérkőzéssel is lehetne segíteni a Ferencváros csapatán, ha az Üllői úton rendeznék. Meg merem kockáztatni, hogy telt ház lenne! Egyébként az Újpestnek szurkolok, de a Fradi nélkül nem NB I az NB I!"

Tamás szerint minden a kapusposzton dőlne el: "Én az öreg válogatottba leültetném legalább a padra Babost. De amúgy a végeremény egyértelmű. Végh mindent fogna, hiába lövöldözne Gera, Priskin. Fülöp eszén se jára túl a magyar Filippo Inzaghi (Horváth Ferenc), meg amúgy sem lehet könnyen átmenni a Balogh-Juhász, vagy a Kuttor-Sebők féle védvonalon. Egy unalmas 0-0 lenne a végeredmény, egy tipikus rossz magyar meccs."

Mihály nevű olvasónk felháborodott, mert "ez nagyon nagy részben a már csúnyán leszerepelt Bicskei-legénység. Ezek a játékosok már mind megkapták a lehetőséget, és nem éltek vele" - írta, de azért mégis van három játékos, akit csakazértis beválogatna a levélíró: "Talán Tóth Norbert és Végh Zoltán a kivétel, előbbi főleg azért, mert nem kapott annyi esélyt, amennyit képességei alapján megérdemelne. Na jó, legyen még Kuttor is."

Ddzs jóslata: "Majd 10 év múlva a mostani fiatalokkal gúnyoskodhatnak ugyanígy..."

Bálint már-már fehér holló azzal a véleményével, hogy tényleg jók az öregek: "Szerintem ez az idős válogatott a nagy küzdőkkel és sokat megélt játékosokkal megverné a mostani, reklámhírénél jóval gyengébb válogatottat."