Vágólapra másolva!
A Bayer Leverkusen a franciaországi 2-1-es vereség után 3-0-ra nyert hazai pályán a Lens ellen, így 4-2-es összesítéssel került a legjobb nyolc közé az UEFA-kupában, ahová követte egy másik német gárda, a Celta Vigót kettős győzelemmel búcsúztató Werder Bremen. Hogy a spanyoloknak azért legyen okuk az örömre, arról a Rangerst kiejtő Osasuna gondoskodott, ugyanakkor a brit csapatok közül is akadt egy, amely nem szomorkodott szerdán, mégpedig a Tottenham.  

A francia pontvadászat második helyén álló Lens a 36. percig állt továbbjutásra a BayArenában, akkor a nyártól a Liverpoolhoz szerződő Voronyin vette mellre a korábban a kapufát megdöngető Barnetta passzát, aztán 16 méterről bevágta, megszerezve második gólját a sorozatban.

A szünetben Francis Gillot, a vendégek mestere behozta a Ligue 1-ben 11 találatot jegyző Dindane-t, ennek ellenére továbbra is a németek voltak fölényben. Schneider remek beadása után Voronyin közel állt a duplázáshoz, de a kapufa megfosztotta ettől, a kipattanót azonban Barbarez bevágta, ugyanakkor még élt a remény a franciák számára, hiszen a hosszabbítást jelenthette volna, ha eredményesek tudnak lenni.

Voronyin harci kedve továbbra sem lankadt, előbb egy látványos sarkazással dolgoztatta meg Itandjét, a gallok kapusát (és ezzel kishíján lemásolta Schneidert, aki a Blackburn ellen sarokkal volt eredményes), majd a 70. percben az ő szöglete után fejelte Juan a Leverkusen sikerét fölényessé tevő harmadik gólt, a 3-0-s diadal azt jelenti, hogy a gyógyszergyáriak várhatják a pénteki sorsolást.

Forrás: EPA

Leverkuseni eufória

Egy másik német együttes, a Werder Bremen még kedvezőbb helyzetből várhatta a visszavágót, hiszen Thomas Schaaf fiai 1-0-ra nyerték az első felvonást Vigóban. Miroslav Klosét sérülés miatt nélkülözték a brémaiak, viszont ott volt a pályán a portugál Hugo Almeida, aki szinte lemásolta az odavágón szerzett gólját, most Schindler baloldali beadása után bólintott a rosszul kimozduló Suárez felett a hálóba, igaz, ront a találat eszmei értékén, hogy lesgyanús pozícióból született.

A túloldalon Perera látszólag egyvonalból tüzelt kapásból a Werder hálójába, az olasz Farina les miatt mégis érvénytelenítette, a brémaiak pedig innentől rákapcsoltak, és mindent eldöntöttek, Fritz egy labdaszerzés után még egy pimasz cselt is bedobott, mielőtt a jobb sarokba gurított. A végén még Wiese tornázta ki a léc alól Perera bólintását, még a szépítés sem jött össze a Celtának.

A Rangersnek nagy álma volt, hogy elverekedje magát a döntőig, hiszen ez esetben otthon, Glasgow-ban harcolhatott volna a trófeáért, de a hazai 1-1 után nem sok jóval kecsegtetett a pamplonai kirándulás. Az Osasuna eddig veretlen volt a sorozatban hazai pályán, és már az első félidőben elintézhette volna a skótokat, ha Juanlu pontosabban céloz, de a középpályás három lehetőséget is eltékozolt.

A fordulás után a Rangers hiába erőlködött, nem tudta feltörni a spanyol védelmet, míg a hazaiaktól Webo kihasználta, hogy Weir elvétette a labdát egy jobboldali beadást követően, és a hosszú saroknál mattolta McGregort, így az Osasuna először került a nyolc közé a nemzetközi porondon.

Forrás: EPA

A spanyol rendőrök a Rangers-drukkerek testét-lelkét ápolták

Egy másik brit csapat jobb napot zárt, a Tottenham már az első meccsen legyűrte a Bragát, de a portugálok nem adták könnyen magukat, és a White Hart Lane-en vezetést szereztek, amikor Huddlestone a saját kapujába fejelt. A Spurs hamar reagált, és a kisebb ágyéksérülését kikúráló Berbatov duplájával még a szünet előtt megfordította az állást.

A Braga Andrade szabadrúgásával egyszer még visszalőtt, de aztán Malbranque elvarrta a szálakat, amikor Berbatov mesteri passzát a helyére küldte, a Tottenham 1985 után ismét negyeddöntőre készülhet az UEFA-kupában.

UEFA-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Bayer Leverkusen (német) - Lens (francia) 3-0 (1-0)
gól:
Voronyin (36.), Barbarez (56.), Juan (70.)
továbbjutott: a Leverkusen, 4-2-es összesítéssel

Werder Bremen (német) - Celta Vigo (spanyol) 2-0 (0-0)
gól:
Almeida (48.), Fritz (60.)
továbbjutott: a Werder, 3-0-s összesítéssel

Osasuna (spanyol) - Rangers (skót) 1-0 (0-0)
gól: Webo (71.)
továbbjutott: az Osasuna, 2-1-es összesítéssel

Tottenham Hotspur (angol) - Braga (portugál) 3-2 (2-1)
gól: Berbatov (28., 42.), Malbranque (76.), illetve Huddlestone (24., öngól), Andrade (61.)
továbbjutott: a Tottenham, 6-4-es összesítéssel