Vágólapra másolva!
Futballrekordokat bemutató sorozatunk aktuális történetének szereplői - bár sikeresnek számítottak a maguk idejében - nem emberfeletti teljesítményükkel, hanem már "alanyi jogon", azaz pályára lépésükkel bekerültek a rekorderek közé. Igaz, ehhez kellett, hogy mindannyian testvérek legyenek, mi több a görög válogatott játékosai, ismerkedjünk meg az Andrianopulosz fivérekkel, akik az 1930-as években a fél Olimpiakoszt jelentették!

Az Olimpiakosz SFP-t (Syndesmos Filathlon Pirea) két helyi klub, a Piraikos Podosferikos Omilos és az Omilos Filathlon Pirea egyesítésekor 1925. március 10-én alapították Pireuszban. Az azóta eltelt több mint 82 esztendő alatt a piros-fehér egyesület a legsikeresebb görög klub lett, 34 bajnokságot és 22 országos kupát nyert.

Erről persze az alapítók még csak álmodni sem mertek, hiszen jóval fontosabb teendőkkel voltak elfoglalva azon a tavaszon. Az új klub életrehívói között volt a dúsgazdag kereskedő, Andreasz Andrianopulosz is, az egyik legismertebb pireuszi család feje. Az idősebb Andrianopulosz nem maga miatt volt ilyen aktív, hiszen jól boldogult az üzleti életben, elismert, megbecsült tagja volt a felső osztálynak, nem hiányzott neki, hogy a zöld gyepen is bizonyítson.

Viszont fiai kapva kaptak a papa által fundált futballklubon, mi több családon belül el is osztották a csatársor posztjait. Az Andrianopulosz famíliában ugyanis hat fiú született, Jannisz, Dinosz, Jorgosz, Vasszilisz, Leonidasz és a legfiatalabb, Szteliosz pedig egyaránt megismerkedett a labdarúgással. A legidősebb fiú, Jannisz 1900-ban jött a világra, Jorgosz 1903-ban, Dinosz két esztendővel később, Vasszilisz 1908-ban, Leonidasz pedig 1911-ben született.

Forrás: [origo]

A legendás Andrianopulosz fivérek, balról jobbra: Jannisz, Dinosz, Jorgosz, Vasszilisz és Leonidasz

Az Andrianopulosz klán az alapítástól kezdve meghatározónak számított az Olimpiakosz életében, hiszen a klub első edzője 1925 és 1927 között maga Jannisz volt, aki 1932 és 1935 között irányította is a klubot. A hatodik fivér Szteliosz volt a legügyetlenebb a futballpályán, ő nem is játszott sokat, ha mégis szerelést húzott akkor Kosztasz Kliduhakisz kapussal, valamint Nikosz Panopulosszal, Haralambosz Pezonisszal, Panosz Koroneosszal és Kosztasz Terezakisszal kiegészülve össze is állt az olimpiakosz.