Vágólapra másolva!
Jogerősen is Simek Péternek, a Politechnika Timisoara magyar válogatott labdarúgójának adott igazat a Román Labdarúgó Szövetség, így talán befejeződhet a játékos temesvári kálváriája. A szélső már Fehérváron készül a tavaszi szezonra, s kész aláírni kétéves szerződését.

"Amikor tavaly kiszerződtem, még a világhírű Hagi volt a Poli edzője, s ez nekem sokat számított. Aztán jött a szerencsétlen sérülésem, a térdszalag-szakadás, de két és fél hónap alatt felépültem, ám közben Hagit leváltották a posztjáról. Egy új edző érkezett a klubhoz, aki nemes egyszerűséggel csak sánta lónak nevezett, akkor, amikor egy sportolónak talán a legnagyobb segítség kell. A második csapatban folyamatosan játszottam, s nem is ment rosszul a foci. Egészen október végéig, amikor ezt a vezetőedzőt is leváltották. Újabb tréner érkezett, aki viszont már azt mondta, hogy mi nyolcan légiósok egyik csapatnál sem készülhetünk" - nyilatkozta Simek a Fejér megyei Hírlapnak.

A válogatott szélső többször is megpróbálta rábírni a klubvezetőket, ne gördítsenek akadályt távozása elé, ám nem sikerült. Sőt, amikor a játékos bírósághoz fordult az elmaradt járandóság miatt, a klub egy hamisított szerződéshosszabbítással próbálta maradásra bírni.

Forrás: MTI

Simek ismét a magyar bajnokságban játszhat

Azonban az igazság kiderült, a játékos már kézhez kapta a bíróság másodfokú határozatát, amely szerint szabadon igazolható. Simek hazatért Romániából és a héten már az FC Fehérvárral edzett a Sóstói-stadionban.

A magyar bajnokság 7. helyén álló csapat már tavasszal számítana egykori játékosára, aki két évre kötelezné el magát a piros-kékekhez.