Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy jövő csütörtökön ünnepélyes keretek között tartják meg Telkiben az ott 2008-ra megvalósuló edzői és technikai központ alapkőletételét.

A helyi önkormányzat által az MLSZ-nek kedvezményes áron átadott területen egy 68 szobás, közgyűlések megrendezésére is alkalmas konferenciateremmel rendelkező szálló, valamint négy füves futballpálya épül fel. Utóbbiak közül az egyik 2-3 ezres lelátóval és villanyvilágítással is el lesz látva, valamint egy kézilabdacsarnok is szerepel a tervekben.

A 2,5 milliárd forintos beruházás egy részét az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) állja, míg a másik részét az MLSZ teremti elő különböző forrásokból. A jövőben a technikai központ ad majd otthont valamennyi labdarúgó-válogatott felkészülésének, a felnőttnek és a korosztályosnak egyaránt.

Az április 12-ei ünnepségre Michel Platini UEFA-elnököt is meghívták, a francia sportvezető azonban nem tudta elfogadni az invitálást, ugyanakkor arról biztosította az MLSZ-t, hogy az eseményen így is magas rangú vezető fogja képviselni a kontinentális szervezetet.

Az MLSZ vezető grémiuma mostani ülésén előkészítette a jövő pénteki éves rendes közgyűlést is, illetve megtárgyalta a 2006-os évre vonatkozó gazdasági mérleget, amely hosszú idő után először nyereséget mutatott.