Vágólapra másolva!
Német után most már spanyol sajtóértesülés szerint is a Real Madridhoz tart Christoph Metzelder, aki a szezon végén távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.

Március elején a Bild című lap számolt be arról, hogy a válogatott védő a spanyol fővárosban járt, ahol orvosi vizsgálaton esett át. A szerző akkor azt írta, hogy négy évre szóló szerződést ajánlanak neki.

Most az As című spanyol újság is megerősítette az információt, közölve: "a Metzelder-ügylet készen van". Értesülése szerint ötéves kontraktusban állapodtak meg az érintettek - a játékost az ügynöke képviselte az egyeztetéseken -, de a hivatalos bejelentésre nem kerül sor a Bundesliga utolsó fordulója, vagyis május közepe előtt.

A dortmundiak szerették volna megtartani a nyáron szabadon igazolhatóvá váló futballistát, ám ő hosszas gondolkodás után nem fogadta el a német klub ajánlatát.

Német sajtóinformációk alapján évente négymillió eurót keres majd a spanyol főváros elitalakulatánál. Szerződtetését - az As szerint - helyeselte Bernd Schuster is, akit Fabio Capello jelenlegi vezetőedző lehetséges utódjaként tartanak számon a Realnál.

A 26 éves Metzelder tavaly bronzérmet, míg 2002-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett a német válogatottal.