Vágólapra másolva!
Kedden két elődöntős kilétére fény derül a Bajnokok Ligájában, a negyeddöntők visszavágóján két angol csapat próbálja kiharcolni a továbbjutást az első meccsen összeszedett hátrányból, a Manchester Unitednek már egy 1-0 is elég lehet a Roma ellen a megdicsőüléshez, ugyanakkor a Chelsea-nek győznie kell Valenciában, ha nem akar elbúcsúzni a sorozattól. A spanyol gárda igazi mumusa lett a szigetországiaknak az elmúlt évben, így aztán nagyon kemény feladat előtt áll José Mourinho együttese.

A Premier League képviselői közül egyedül a Manchester United került hátrányba az első találkozón, ám a Vörös Ördögöknek sikerült gólt szerezniük idegenben az AS Roma ellen, így aztán a visszavágón akár egy 1-0-s győzelem is elég a továbbjutásukhoz.

Sir Alex Ferguson gárdája persze aligha bazírozik erre, már csak azért sem, mert a manchesteriek hátsó alakzata jelenleg korántsincs csúcsformában. Sérülés miatt három védő is kidőlt a sorból (Nemanja Vidic, Gary Neville és Mickael Silvestre), és nélkülük nincs meg a korábbi összhang a csapatrészben - ez a Portsmouth FC elleni bajnokin is látszott.

A rómaiak ellen ráadásul a középpályáról Paul Scholes is hiányozik, akit az első találkozón kiállítottak - őt várhatóan Darren Fletcherrel próbálja pótolni a mester. A hangsúly így alighanem a támadásokon lesz, és hosszú idő után ismét ott lehet a kezdők között a csatársorban a sérüléséből felépült Louis Saha.

A másik oldalon a szakvezető, Luciano Spalletti a hét végén a Catania elleni bajnokin öt alapemberét is pihentette, a csapat nélkülük is nyerni tudott. Az olaszoknak is lesz egy eltiltottjuk Simone Perrotta személyében, ám a chilei David Pizarro letöltötte büntetését, így alighanem ő pótolja majd Perrottát.

A Premier League-ben a Manchester United fő riválisa a Chelsea FC, amely a Bajnokok Ligájában ugyan nem került hátrányba az első mérkőzésen, ellenfele, a Valencia CF mégis kedvezőbb helyzetben várhatja a visszavágót - köszönhetően az idegenben szerzett gólnak. A Stamford Bridge-en elért 1-1-es döntetlen után a spanyolok akár egy 0-0-val is továbbjuthatnak - az előző körben az FC Internazionalét hasonló forgatókönyv szerint verték ki, és ha ez megvalósul, akkor a Valencia úgy kerülne az elődöntőbe, hogy idén még nyeretlen a BL-ben.

A Chelsea-nek tehát mindenképpen gólt kell szerezni Valenciában, és könnyen lehet, hogy ennek érdekében ott lesz a kezdők között a nemrégiben felépült Joe Cole is. A nagyobb kérdés persze az, hogy Michael Essien vállalni tudja-e a játékot - ő március 19. óta nem lépett pályára. A másik oldalon az eltiltott Carlos Marchena és David Navarro, valamint a sérült Rubén Baraja és Vicente egészen biztosan nem játszhat, és egyelőre Fernando Morientes szereplése is kérdéses.

Forrás: MTI

Tottiék az edzésen már birtokba vették az Old Trafford gyepét

A Valenciának egyébként jól megy az angol csapatok ellen: a 2000/2001-es kiírásban az Arsenal FC-t és a Leeds Unitedet, a 2002/2003-asban pedig a Liverpool FC-t és ismét az Arsenalt búcsúztatta a BL-től, igaz, utóbbi két esetben nem az egyenes kieséses szakaszban, hanem a csoportkörökben találkozott a szigetországiakkal.

Ha a Chelsea ellen is sikerült a továbblépés, akkor könnyen elképzelhető, hogy José Mourinho utolsó BL-meccsén ül a Kékek kispadján, mert egyes források úgy vélik, hogy a portugál tréner csak a végső győzelem esetén maradhat Londonban.