Vágólapra másolva!
Hosszú idő óta ismét bizakodó a hangulat Dárdai Pál labdarúgócsapatánál, a Herthánál. A hét végi fordulóban ugyanis a berliniek hét vereség és egy döntetlen, azaz egy szinte páratlanul sikertelen sorozat után az első győzelmüket aratták, amit a magyar játékos a csapatnál történt változásokkal, mindenekelőtt az edzőváltással magyarázott.

Szavai szerint a múlt héten kinevezett új trénernek, Karsten Heinének rendkívül rövid idő alatt sikerült felráznia az együttest sajátos kisugárzásával, továbbá különleges taktikai érzékével. Ennek köszönhető, hogy a Hertha 3-1-re verte idegenben a Bochum csapatát, egyebek között Dárdai szerencsés góljával is. A mintegy huszonkét méterről meglőtt labda ugyanis a csapattárs Gimenez lábáról vágódott az ellenfél hálójába.

Egyébként Dárdait idézték hétfőn a legtekintélyesebb német lapok is, kiemelve, hogy a berliniek rendkívül fontos vizsga előtt álltak, s a vizsgát sikerrel teljesítették. Mindehhez a magyar középpályás még azt tette hozzá, hogy Karsten Heine edző minden játékossal külön is elbeszélgetett, vázolva elképzeléseit, illetve elvárásait, az edzéseken pedig a labdarúgás abc-jét is átvették, kezdve a legegyszerűbb gyakorlatoktól.

Dárdai szerint természetesen hiba lenne egyetlen győzelemből még komolyabb következtetéseket levonni. Az azonban bizonyos, hogy kezd visszatérni a csapat önbizalma és jó kedve, s a hét végén, a Borussia Mönchengladbach ellen mindenki győzelemben, s abban reménykedik, hogy a kudarcok sorozatát az elkövetkező időszakban ismét sikerek követik.

A magyar játékos egyébként megerősítette, hogy a csapat vezetőivel véglegesen megállapodott az újabb kettő plusz egy éves szerződésben, mindezt kézfogással pecsételték meg, s immár csak az aláírás van hátra.