Vágólapra másolva!
Idegenben nyert a West Bromwich Albion 3-2-re  a Wolverhampton ellen a rájátszás első meccsén. Gera Zoltán a 64. percben lépett pályára.

"Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, azt viszont sajnálom, hogy nem a kezdőként léptem pályára. Edzőnk nem változtatott a múlt heti csapaton, amely 7-0-ra nyert, csupán Kamara tért vissza a támadósorba. Mi szereztünk vezetést, de akár fordítva is lehetett volna, hiszen több helyzete volt a hazaiaknak, kapusunk kétszer is nagy ziccerben védett. Úgy érzem egyébként, a döntetlen reálisabb lett volna, persze cseppet sem vagyok szomorú, hogy így alakult a meccs. Ehhez az is kellett, hogy 2-1-ről fordítani tudjunk, nagyon fontos volt, hogy a második gól után egyből egyenlíteni tudtunk.

Ezt követően álltam be, és végül sikerült kicsikarni a győzelmet. Úgy érzem, jól ment a játék, jól szálltam be. Érezhető volt egyébként a mérkőzésen, hogy komoly tétért megy: eddig sem volt gond a hangulattal, de a találkozó minden pillanatában a pályán és a lelátón egyaránt jól érzékelhető volt, hogy nagy tétje van a meccsnek. Szerdán jön a visszavágó, remélem, ott leszek a csapatban. Érdekesség egyébként, hogy itt nem számít az idegenben rúgott több gól, azaz egygólos vereségnél hosszabbítás következne. Persze, erre gondolni sem merek, hiszen semmiképpen sem szeretnénk kikapni."