Vágólapra másolva!
A pécsi labdarúgócsapatot működtető kft. tulajdonosi köre kedden úgy határozott, hogy azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól Keszei Ferenc vezetőedzőt.

A pécsiek hivatalos honlapja szerint az utolsó fordulóban sorra kerülő, váciak elleni idegenbeli találkozóra Schneider Gábor másodedző és Szabados József csapatkapitány készíti fel az együttest. Keszeivel a klub minden anyagi és jogi kérdésben megegyezett.

A váciak már búcsúztak az élvonaltól, a pécsiek a kiesést jelentő, 15. helyen állnak.

"Három fordulóval a vége előtt felmerült, hogy közös megegyezéssel felbontjuk a szerződésemet, akkor a vezetők azt mondták, bíznak bennem és kértek, hogy dolgozzuk végig együtt ezt a szezont" - mondta Keszei.

"Ezért amikor ma szóltak, hogy közös megegyezéssel váljunk el egymástól, ezt a változatot nem fogadtam el, így egyoldalúan bontották fel a bajnokság végén lejáró szerződésemet úgy, hogy semmilyen további követelésem nincs a klubbal szemben, és ez fordítva is természetesen így van."

Keszei hozátette: nem érzi szerencsésnek az utolsó forduló előtt edzőt váltani. "Biztos, hogy a felkészülésünk a jelenlegi körülmények között nem olyan zavartalan, mintha én maradtam volna a kispadon. Természetesen nagyon szurkolok a fiúknak, hogy harcolják ki a bennmaradást. Nem utazom el velük Vácra, nem szeretném, ha ez bármilyen zavart okozna, de telefonon folyamatosan kapok majd tájékoztatást a meccsről."