Vágólapra másolva!
A Megatherm-GFK futsalcsapata hétfőn este Budakalászon 3-2-re legyőzte a Kanárik csapatát, s ezzel már csak egy győzelem választja el az NB I-es címvédéstől, hiszen a három győzelemig tartó párharcban immáron 2-0-ra vezet.

Futsal NB I, döntő, 2. mérkőzés:
Kanárik - Megatherm-GFK 2-3 (2-2)
Kanárik:
Balázs - Simon, Semsei, Vörös, Nyári. Csere: Tóth S., Schranz, Kollár, Takács, Piroska, Vidák, Lakos. Edző: Wachutka Zoltán.
Gödöllő: Nagy E. - Sivák, Takó, Berkes, Baranyai. Csere: Szente, Madarász, Temesi, Jackes, Vernes, Nagy Zs., Horváth A. Edző: Farkas József, José Alberto Gerardo Rosa.
gól: Schranz (9., 18.), illetve Madarász (8.) Takó (15.), Berkes (34.)
sárga lap: Nyári, Vörös, Sivák, Berkes

A második találkozó előtt sokan a Kanárikat tartották esélyesebbnek, hiszen Simonék hazai pályán játszhattak, és már az első mérkőzésen, idegenben sem sok hiányzott számukra a bravúrhoz. A Gödöllő helyzetét nehezítette, hogy az eltiltott Tóth Gyulán kívül sérülés miatt Tóth Szabolcs és Camin Róbert sem léphetett pályára Budakalászon, így a José Alberto Gerardo Rosa-Farkas József párosnak mindössze hét bevethető felnőtt mezőnyjátékosa maradt (ráadásul közülük Madarász János és Sivák Péter is kisebb sérüléssel volt kénytelen vállalni a játékot), a keretet az utánpótlás-csapatból töltötték fel.

Ennek megfelelően igen bátran kezdtek a hazaiak, az első percekben több távoli lövéssel is veszélyeztették a Tóth Gyulát helyettesítő Nagy Endre kapuját. Az első nagy gödöllői helyzetet Berkes László hagyta ki, a másodikból viszont a 8. percben Madarász János vezetést szerzett a bajnok számára (0-1).

A Kanárik válaszára még egy percet sem kellett várni, 59 másodperccel Madarász találata után Schranz Balázs egyenlített (1-1).

A folytatásban a sárgamezesek visszahúzódtak saját térfelükre, és vártak a kontralehetőségekre, a gödöllőiek pedig sok mozgással igyekeztek megbontani a hazai védőfalat. Berkes egy perc alatt akár két gólt is lőhetett volna, de Balázs a válogatott játékos közeli, majd távoli próbálkozását is szépen védte. A Kanárik kapusa a 15. percben viszont már tehetetlen volt: Takó Csaba lőtt iszonyatos erővel a hálóba (1-2).

Ezúttal egy kicsivel tovább vezetett a Gödöllő, mint a játékrész első felében: a 18. percben Schranz Balázs egy labdaszerzést követően pimasz mozdulattal emelte át a labdát Nagy Endre fölött a kapuba (2-2).

A második félidőt sokkal óvatosabban kezdték a csapatok, mint az elsőt, jóval több volt a szabálytalanság, és sokkal kevesebb a helyzet, mint a szünet előtt. A két kapusnak inkább csak távoli lövéseket kellett védenie, igazi ziccerbe az első tíz percben csak egy-egy alkalommal kerültek a csapatok, de hazai részről Nyári, a vendégek közül pedig Baranyai hibázott, így maradt a döntetlen, mint ahogy a 32. percben lőtt Berkes-kapufa után is.

Forrás: [origo]

Egészen a találkozó 34. percéig, amikor egy gödöllői kontra végén Berkes László harmadszor is vezetést szerzett a vendégek számára (2-3).

A gól után nem sokkal Wachutka Zoltán időt kért, és ugyan nem hozta le kapusát, de Balázs Levente is felment a támadásokhoz, így létszámfölénybe kerültek a hazaiak.

Másfél perccel a vége előtt Vörös elkövette a sárgamezesek hatodik szabálytalanságát a második félidőben, Baranyai tízméteresét azonban Balázs kivédte.

Az utolsó másodperekben még tovább fokozódtak az izgalmak: Berkes labdát szerzett, a félpályánál kicselezte Balázs kapust is, de egy védő beérte, a Gödöllő játékosa pedig szabálytalankodott. Ezzel a vendégek is elérték a hat faultot, így Simon Péter tízméterest végezhetett el, mindössze három másodperccel a találkozó lefújása előtt!

A bajnokság gólkirályjelöltje azonban a jobb alsó sarok mellé lőtte a kisbüntetőt, így a Gödöllő 3-2-re győzött idegenben, és már 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

Ha Madarászék a csütörtöki harmadik mérkőzésen is diadalmaskodnak, a tavalyi szezon után ismét az övék az aranyérem - számolt be a találkozóról a futsal.hu.