Vágólapra másolva!
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfő délelőtt nyilvános edzést tartott a csapat tagjainak a népligeti edzőközpontban. A tréning előtt kiderült, hogy Rajczi Péter sérülése miatt nem utazhat el válogatottunk következő Eb-selejtezőjére, Oslóba. A norvég keretben is akadnak gondok, a csapat világklasszis csatárának, Ole Gunnar Solskjaernak térdét ugyanis meg kellett műteni.

"Úgy érzem, mivel munkánk kezdetekor jeleztem: néhány év múlva várható, hogy a tehetséges fiatalokból valóban ütőképes gárda alakuljon ki, igazságtalan máris számon kérni az eredményességet, főleg, miután az aktuális Európa-bajnokkal játszottunk" - mondta az edzést követő sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány.

Várhidi Péter hozzátette, hogy ezzel együtt természetesen minden mérkőzésnek, így az elveszített találkozóknak is vannak tanulságaik, különösen, ha az Európa élmezőnyéhez tartozó együttes volt az ellenfél. Szerdán szintén erős rivális következik, és biztos, hogy a Norvégia elleni összecsapásból is lesz mit tanulni.

"Egyelőre nem szeretnék a várható kezdőcsapatról nyilatkozni, hiszen hosszú utazás előtt állunk, és három nap alatt számos apró probléma előfordulhat" - nyilatkozta Várhidi Péter. "Ilyen volt például Rajczi Péter váratlan szombati sérülése, amely miatt nem is nevezhettem őt a Görögország elleni meccsre, s amely miatt el is hagyta a keretet. Így hát csak akkor tudom kijelölni a kezdőket, ha látom, kikre számíthatok pontosan, de a keret összetételéből adódóan mondhatom, hogy bárkit nyugodt szívvel küldhetek pályára."

Rajczi mellett még egy játékos hiányzott az edzésről: Buzsáky Ákost fogfájás kínozta, a középpályás az edzés után fogorvoshoz ment, s a tervek szerint legkésőbb a repülőtéren csatlakozik majd a csapathoz.

A válogatott tagjai hétfő délután München érintésével utaztak Oslóba, ahol a szállást este tíz óra előtt foglalják majd el a játékosok. A mérkőzésre szerdán 19 órakor kerül sor (tv: Sport2).

A norvég csapatnál is akadnak gondok, a csapat egyik legjobbja, Ole Gunnar Solskjaer ugyanis biztosan nem léphet pályára a magyarok ellen. A budapesti, 4-1-es északi sikerrel záruló meccsen két gólt vágó csatár a legfrissebb hétfői hírek szerint kés alá feküdt, a Babaarcú Gyilkosnak becézett játékoson ugyanis térdműtétet kellett végrehajtani.

Az Aftenposten című norvég napilap szerint a Manchester United támadóját a hétvégén, egy magánklinikán operálták, a nemzeti csapat orvosa egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a beavatkozás milyen sikerrel járt.

"A legjobb esetben öt hét múlva már megkezdheti az edzéseket, s ott lehet a MU csapatában a szezonnyitányon" - vélte Dr Thor-Einar Andersen, aki azt sem zárta kizártnak, hogy a támadónak esetlegesen be kell fejeznie profi pályafutását.