Vágólapra másolva!
A Celta Vigo és a Real Sociedad kénytelen - a már korábban kiesett Gimnastic mellett - búcsúzni a spanyol labdarúgó-bajnokság élvonalától, miután az utolsó, 38. fordulóban előbbinek győzelme, utóbbinak döntetlenje ellenére kedvezőtlenül alakultak az eredmények.  A bajnok a Real Madrid lett, amely a hajrában fordította meg a Mallorca elleni győztes csatát.

Forrás: [origo] Az ünneplés képei

Az utolsó fordulóig kiélezett maradt a küzdelem a spanyol labdarúgó-bajnokságban, ahol a Real Madrid és a Barcelona együttese pontazonossággal várta a vasárnapi mérkőzését. Azt előre lehetett tudni, ha így maradt a két csapat közötti állás, akkor a fővárosi csapat a bajnok - ebben az esetben ugyanis az egymás elleni eredmény számít.

A szakemberek szerint a Real volt nehezebb helyzetben, mert ugyan hazai pályán meccselt, de a Mallorca nehezebb ellenfélnek ígérkezett, mint a Barcelona vendégszereplése a Gimnastic otthonában.

A Real számára majdnem hidegzuhannyal kezdődött a mérkőzés, ugyanis 30 másodperc elteltével Arango elé került a labda, aki a 16-oson belülről, estében úgy rúgta meg a labdát, hogy az a jobb kapufáról vágódott ki. A megijedt hazai együttes átvette a játék irányítását, a szakvezetés a kispadról vezényelt, ám a 17. percben már kínjában tapsolt Fabio Capello.

Egy szórványos kontra végén Arango ügyesen, Sergio Ramos lábai között passzolt a leshatáron kiugró Varela elé, aki 12 méterről elpöckölte a labdát Iker Casillas mellett a jobb alsó sarokba (0-1).

A 27. percben Robinho elől mentettek a védők, majd pillanatokkal később Van Nistelrooy sérült meg, Higuaín állt a helyére. A félidőben nem sikerült az egyenlítés, ráadásul jött hír: a Barcelona Puyol, Messi és Ronaldinho góljaival 3-0-ra vezet...

A második félidő elején csak a szerencse mentette meg a Mallorcát: Beckham két veszélyes szabadrúgása közül az egyik centikkel szállt fölé, az 58. percben pedig a keresztlécen csattant a labda. A 66. percben aztán az angol válogatottba visszatért középpályás is megsérült, helyére Reyes állt, aki szinte első labdaérintésére kiegyenlített (1-1).

Kétségbeesett rohamokba kezdett a Real a bajnoki címet jelentő győztes gólért, s a 80. percben Diarra begyötörte a vezetést jelentő találatot. S hogy mindenki megnyugodjon, Reyes a 83. percben megadta a kegyelemdöfést: a csereként beállt támadó 20 méterről a kapu jobb oldalába csavart (3-1).

Forrás: EPA

A Mallorca elleni siker után fergeteges fiesta kezdődött a spanyol fővárosban

A Real Madrid ezzel begyűjtötte 30. bajnoki aranyérmét, az 5-1-re diadalmaskodó Barcelona lett az ezüst-, a Sevilla a bronzérmes. Az alsóházban a veszélyben lévő gárdák közül a Bilbao és a Betis is nyert, így a Real Sociedad és a Celta Vigo búcsúzott az élvonaltól, a baszkok 40 év után készülhetnek ismét a második vonalra.

Eredmények, Primera División, 38. (utolsó) forduló:
Athletic Bilbao - Levante 2-0 (0-0)
gól:
Serrano (60., öngól), Gabilondo (77.)

Celta Vigo - Getafe 2-1 (1-1)
gól:
Bamogo (36.), Lequi (66.), illetve Redondo (26.)

Espanyol - Deportivo La Coruna 1-3 (0-0)
gól:
Tamudo (48., 11-esből), illetve Castro (60.), Sergio (62.), Riki (84.)

Racing Santander - Real Betis 0-2 (0-0)
gól:
Edu (80., 90.)

Valencia - Real Sociedad 3-3 (2-2)
gól:
Villa (6.), Lopez (19., öngól), Gerardo (82., öngól), illetve Garitano (2.), Cerio (36.), Moretti (90., öngól)

Gimnastic - FC Barcelona 1-5 (0-3)
gól:
Grahn (83.), illetve Puyol (20.), Messi (35., 51.), Ronaldinho (38.), Zambrotta (90.)

Osasuna - Atlético Madrid 1-2 (0-1)
gól:
Milosevic (47.), illetve Rodriguez (38.), Monreal (52., öngól)

Real Madrid - Real Mallorca 3-1 (0-1)
gól:
Reyes (68., 83.), Diarra (80.), illetve Varela (17.)

Recreativo Huelva - Real Zaragoza 1-1 (1-0)
gól:
Guerrero (3.), illetve D. Milito (75.)
piros lap: Piqué (62., Zaragiza)

Sevilla - Villarreal 0-1 (0-0)
gól:
Fuentes (50.)