Vágólapra másolva!
A paraguayi és az argentin válogatott is bejutott a legjobb nyolc közé a 42. labdarúgó Copa Americán, miután a C csoport második fordulójában előbbi az amerikaiakat, utóbbi pedig a kolumbiaiakat győzte le magabiztosan.

Az első mérkőzésén váratlanul sima győzelmet aratott Paraguay érthető módon ugyanazzal a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára az Egyesült Államok ellen, mint pár nappal korábban a Kolumbia elleni találkozón, az Egyesült Államok csapatának összetétele azonban két helyen is változott. Bekerült a kezdők közé a jobbhátvéd Drew Moor, illetve a bal oldali középpályás, Sacha Kljestan, aminek köszönhetően az amerikai válogatott még rutintalanabb lett, lévén Moor újoncnak számított, Kljestan pedig eddig csak egy alkalommal húzhatta fel a címeres mezt.

A paraguayiak Kolumbia ellen elsősorban kiváló kontráiknak köszönhetően nyertek, és a dél-amerikaiak ezúttal is inkább engedték az ellenfelet kibontakozni a mérkőzés elején. Az első negyedórában az Egyesült Államok együttese kétszer is betalálhatott volna, de Kljestan fejese mellé szállt, Eddie Johnson pedig csak centikkel maradt le egy beadásról. Ezt követően azonban kiegyenlítődött a játék, és Paraguaynak is megvoltak a lehetőségei, a legnagyobbat Dario Verón hagyta ki, akinek fejesét a gólvonalról vágták ki. A kevéssel a torna előtt honosított, argentin származású középpályás, Jonathan Santana fél óra elteltével aztán remekül ugratta ki Edgar Barretót, aki nem hibázta el a ziccert, de az amerikaiaknak még a szünet előtt sikerült egyenlíteniük Ricardo Clark lapos lövésével.

A második félidő első érdemleges eseménye az volt, amikor a paraguayiak kapusa, Justo Villar egy szabadrúgás elvégzését követően a combjához kapott, és rögtön jelezte: nem tudja folytatni a játékot, a helyére Aldo Bobadilla állt be. A jelek szerint az amerikai focisták is ezzel a cserével voltak elfoglalva, hiszen egy perccel később megszületett az újabb paraguayi gól: Óscar Cardozo csapott le egy pontatlan hazaadásra, és a kifutó Kasey Keller felett a hálóba lőtt.

A dél-amerikai együttes ezt követően is támadásban maradt, és csak Keller bravúrján múlott, hogy nem növelte előnyét, a portás Roque Santa Cruz lövését tolta a kapufa mellé. Innentől kezdve meglehetősen eseménydúsan alakult a találkozó, mivel az amerikaiak gőzerővel támadtak az egyenlítés érdekében, a paraguayiak pedig ennek köszönhetően sorra vezethették a veszélyes kontrákat. A nagyobb helyzetek azonban az Egyesült Államok csapata előtt adódtak, az újonc Moor például góllal tehette volna még emlékezetesebbé bemutatkozását, de hiába fejelhetett teljesen egyedül az ötösről, éppen Bobadilla kezébe bólintott.

A ráadás perceiben aztán a csereként beküldött Salvador Cabanas egy pazar szabadrúgásgóllal bebiztosította Paraguay győzelmét: a támadónak ez volt a harmadik találata a tornán, és így utolérte a góllövőlistán Robinhót, illetve honfitársát, Santa Cruzt.

Paraguay ezzel a diadallal bejutott a legjobb nyolc közé, amihez persze az is kellett, hogy a következő meccsen Argentína legyőzze Kolumbiát. A kolumbiai együttes két helyen változott a paraguayiak ellenihez képest: a védelemből Mário Yepes, a középpályáról pedig a tizenegyest hibázott Álvaro Domínguez került ki; előbbi helyén Luis Perea, utóbbi pozíciójában pedig Jorge Banguero játszott. Az argentinok ugyanazzal a csapattal futottak ki a pályára, mint az USA ellen, és a mérkőzés forgatókönyve is hasonlóan alakult.

Forrás: EPA

Crespo büntetőlövés közbeni húzódása nehéz helyzetbe hozhatja az albicelestét

Az első nagy helyzet ugyan az albiceleste előtt adódott, de Hernán Crespo fejese a felső kapufáról a gólvonal elé pattant, míg a másik oldalon egy trükkös szabadrúgás-variáció gólt eredményezett. A kolumbiaiak a pontrúgást visszagurították lövésre David Ferreirának, aki ugyan rosszul találta el a labdát, de az ötösön álló Edison Perea sarokkal megtoldotta, és a játékszer így a hálóban kötött ki.

A kolumbiai együttes ezt követően néhány brutális szabálytalansággal próbálta elvenni az argentinok kedvét a játéktól, ám a dolog visszafelé sült el, mert a Lionel Messi ellen elkövetett szabálytalanság miatt Argentína tizenegyeshez jutott (a védők heves tiltakozása ellenére), amit Crespo be is lőtt. A csatár ezzel megelőzte Diego Maradonát az argentin válogatott góllövőinek örökranglistáján, de a büntető elvégzése közben meghúzódott, és cserét kért - a helyére Diego Milito állt be. Az argentin csapat ezt követően átvette a kezdeményezést, és főleg Juan Román Riquelme volt elemében, aki a mezőnyben tőle szokatlanul pontatlanul játszott, viszont a kapu előtt meglepően hatékony volt: előbb Javier Zanetti jobb oldali beadását fejelte a kapuba, majd közvetlenül a szünet előtt egy szabadrúgást tekert a hálóba.

A második félidő elején úgy tűnt, hogy az argentinok csak azért futottak ki a pályára, mert mindenképpen szükséges volt, de különösebben nem erőltették meg magukat. A kolumbiai csapat cserékkel igyekezett frissíteni, de eleinte ennek sem volt sok hatása, a 73. percben azonban éppen egy cserejátékos, Jaime Castrillón fejelt a kapuba egy bal oldali szöglet után, és rögtön érdekesebb lett a mérkőzés. Az argentinok nem tudtak ismét felpörögni, ellenfelük pedig ráérzett a lehetőségre, aminek köszönhetően a hajrá izgalmasan alakult.

A kolumbiai balhátvédnek, Javier Arizalának majdnem sikerült meglepnie az argentin kapust, Roberto Abbondanzierit, de a félpálya közeléből elengedett emelése a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret. A ráadás perceiben aztán előbb Fabián Vargas kapta meg a második sárga lapját, majd rögtön ezután Diego Milito egy megpattanó lövéssel bebiztosította az argentin győzelmet. Az albicelestének azonban Crespo nélkül nehéz dolga lesz - és a jelek szerint az FC Internazionale csatára a torna hátralévő részében már nem játszhat.

Paraguay - Egyesült Államok 3-1 (1-1)
Július 2., Barinas, Agustín Tovar stadion, 23 000 néző
v.: Rivera (perui)
Paraguay: Villar (Bobadilla, 55.) - D. Verón, J. Cáceres, Da Silva, Bonet, Riveros, Barreto, Santana (Vera, 76.), M. Rodríguez, Santa Cruz, Cardozo (Cabanas, 73.). Szövetségi kapitány: Martino
Egyesült Államok: Keller - Moor, DeMerit (Califf, 65.), Conrad, Bornstein, Olsen (Mapp, 71.), Feilhaber, Clark, Kljestan (Nguyen, 80.), E. Johnson, Twellman. Szövetségi kapitány: Bradley
gól: Barreto (30.), Cardozo (56.), Cabanas (92.), ill. Clark (40.).

Argentína - Kolumbia 4-2 (3-1)
Július 2., Maracaibo, Pachencho Romero stadion, 35 000 néző
v.: Simón (brazil)
Argentína: Abbondanzieri - J. Zanetti, Ayala, G. Milito, Heinze, J. Verón (L. González, 80.), Mascherano, Cambiasso, Riquelme, Messi (Tévez, 84.), Crespo (D. Milito, 21.). Szövetségi kapitány: Basile
Kolumbia: Calero -Vallejo, I. Córdoba, L. Perea, Arizala, Vargas, Viáfara (Castrillón, 62.), Banguero, Ferreira (M. Torres, 76.), Rodallega, E. Perea (Chitiva, 67.). Szövetségi kapitány: Pinto
gól: Crespo (20. - 11-esből), Riquelme (34., 45+1.), D. Milito (92.), ill. E. Perea (10.), Castrillón (73.)
kiállítva: Vargas (91.).

Az állás:
1. (már továbbjutott) Paraguay 6 pont (8-1)
2. (már továbbjutott) Argentína 6 (8-3)
3. Egyesült Államok 0 (2-7)
4. Kolumbia 0 (2-9)