Vágólapra másolva!
A Real Madrid szurkolóinak nagy többsége megtartotta volna vezetőedzői tisztségében Fabio Capellót, a spanyol királyi futballklub elnökének, Ramón Calderónnak azonban "más elképzelése volt". Ezt a Realtól a bajnoki elsőség dacára elküldött olasz szakember jelentette ki egy spanyol portálnak.

A tréner úgy fogalmazott: a közvéleménykutatási adatok szerint a drukkerek hetven százaléka szerette volna, ha marad, csak hát a "felülről érkező döntéseket el kell fogadni".

Capello, aki több olasz csapatot is bajnoki címig vezetett, illetve az ideit megelőzően tíz esztendeje nyert már bajnokságot a Real Madriddal, nyilatkozatában leszögezte, hogy egyelőre nem áll szándékában ismét edzősködni, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez az év "átmeneti szakasz" az életében.

A 61 éves olasz mestert, aki egy éve a Juventustól érkezett a Realhoz, az elnökség egyhangú döntésével június 28-án, 11 nappal azután menesztette, hogy a spanyol bajnokságban az élen végzett a királyi gárdával.