Vágólapra másolva!
Miután nem tudott megegyezni az MTK labdarúgócsapatával, a magyar válogatott védő, Balogh Béla Angliába indult szerencsét próbálni. A másodosztályú Hull City után azonban a Colchester United sem tartott rá igényt.

A Hull Citynél töltött sikertelen próbajáték után a szintén az angol másodosztályban (Championship) szereplő Colchester United tesztelte Balogh Bélát. A magyar válogatott védő hiába játszott jól a felkészülési mérkőzéseken, végül mégsem kapott szerződést.

"Balogh nagyon jól játszott a szombati mérkőzésen, de nekünk egy baloldali középső védőre lenne szükségünk. Márpedig Béla inkább a jobb oldalon érzi otthonosabban magát, így nem ajánlottunk neki szerződést" - nyilatkozta róla Geriant Williams vezetőedző a klub hivatalos honlapján.

Szerencsésebben járt Lipták Zoltán, a Lombard FC Pápa védőjét ugyanis 50 ezer fontért két évre szerződtette a harmadosztályú Southend csapata.

"Boldog vagyok, hogy sikerült Angliába szerződnöm, remélem, képes leszek megtartani a helyemet. Nagy ugrás és kihívás ez számomra, de készen állok rá" - mondta Lipták a klub honlapján.