Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona kapcsán a legtöbb szurkoló a támadókat, vagyis Ronaldinhót, Lionel Messit és Samuel Eto'ót szokta elsőként említeni, akikhez a nyáron még Thierry Henry is csatlakozott - ám a katalán klub sikereiért a középpályás Deco is rengeteget tett. A brazilból portugállá vált futballista egyéni elismeréseit tekintve is ott van a világ legjobbjai között.

Sao Bernardo Campo városa Brazíliában az autóipar központjának számít, hiszen a Sao Paulo államban található településen a hatvanas években sorra jöttek létre a különböző autókonszernek üzemei: a Volkswagen, a Ford, a Scania, a Toyota, a Mercedes-Benz és Land Rover is oda telepítette brazíliai gyárát. Ennek köszönhetően a város lakossága alig 60 ezerről több mint 500 ezerre nőtt, azaz rengetegen költöztek a településre - köztük Osiás Luis de Souza is, aki a Mercedes üzemében kapott munkát, és hamarosan családot is alapított. Első gyermeke, 1977. augusztus 27-én született meg, és az Anderson nevet kapta - azonban a családban szinte senki sem hívta így. Az Anderson becézéseként többnyire De-nek szólították, később pedig, mivel soha nem állt be a szája, csak Cunzinhónak hívták, ami szabad magyar fordításban annyit tesz: locsi-fecsi. A két becenév összevonásával jött létre végül a Deco név, amelyen manapság mindenki ismeri Anderson Luis de Souzát, az FC Barcelona középpályását.

Decónak később négy testvére született: egy fiú, Lúcio, illetve három lány: Paula, Ruban és Vanessa, és bár a női labdarúgás is népszerűnek számít Brazíliában, közülük csak Anderson kezdett el futballozni, mégpedig a közeli Sao Paulóban. Nem a megapolisz első számú klubját választotta, hanem a Nacional Atlético Clube nevű egyesületet, ahol eleinte a brazil szokásoknak megfelelően nem nagypályán, hanem teremben kergette a labdát. Amikor aztán kiderült, hogy nem tehetségtelen, természetesen átállt a nagypályára, és 18 esztendősen ott is hagyta a Nacionalt a Corinthians kedvéért. Azonban nem a sokszoros bajnok paulista együttesről van szó, hanem a hasonló nevű, ámde Alagoas államban található klubról, amely a "nagy" Corinthians iránti tiszteletből vette fel ezt a nevet.

http://www.youtube.com/v/k6KJ6OppyjU

A Maceió városában székelő egyesület tipikus klubnak számít a brazil labdarúgásban, legalábbis abból a szempontból, hogy a legtöbb helyi kiscsapathoz hasonlóan játékosnevelésből és eladásból tartja fenn magát. A még az Alagoano államban is többnyire csak a másodosztályban szereplő együttesben Decóval együtt játszott például az a Lúcio Wagner, aki ma már a Levszki Szófia futballistája, és bolgár válogatottnak mondhatja magát, de a Corinthians Alagoanóból került Európába a Real Madrid 30 millió eurós középhátvédje, Pepe is. Az alagoasi Corinthians elsősorban Portugáliába importál labdarúgókat, jelenleg például a luzitán első osztályban közel 20 olyan focista szerepel, aki innen szerződött át az öreg kontinensre. Deco is így tett 1997 nyarán, Cajú nevű klubtársával együtt a patinás Benficához írtak alá.