Vágólapra másolva!
Nehéz helyzetből várja a DVSC-TEVA az Elfsborg elleni, szerda esti visszavágót, mivel a pályaválasztó svéd csapat az első mérkőzésen, Debrecenben 1-0-ra nyert a rendkívül gyenge napot kifogó, még helyzetig sem jutó magyar bajnok ellen. A párharc győztese a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe kerül, ahol egy igazi sztárcsapattal, a spanyol Valenciával kell szembenéznie a csoportkörbe jutásért. 

Habár Debrecenben természetesen továbbra is mindenki bízik a továbbjutásban, hazai egygólos veresége után minimális esélyekkel várja a Loki 19 órakor kezdődő visszavágót. A mieink az első mérkőzésen egyáltalán nem tudtak mit kezdeni az egyénileg semmi kiemelkedőt nem produkáló, ám rendkívül szervezetten futballozó svédek védekezésével, amit a magyar játékosok később leginkább a türtelmetlenség számlájára írtak a meccs után.

Csakhogy Borasban még inkább gólszerzési kényszerben lesznek Dombi Tiborék, ráadásul tovább nehezíti a dolgukat, hogy a számukra szokatlan műfüves borításon kell felülmúlniuk vendéglátóikat. Miroslav Beranek persze próbálta a lehető legjobban felkészíteni játékosait erre a körülményre, a csapat egy hete műfüvön gyakorol, a Siófok elleni bajnokin pedig pihenhettek azok a futballisták, akik a BL-ben végigjátszották a meccset, és akiknek a második felvonáson is főszerepet szán a cseh vezetőedző. A tartalékos Debrecen egyébként 1-1-es döntetlent játszott az újonc otthonában, míg az Elfsborg szintén egy pontot szerzett a Kalmar elleni bajnokin.

Kedd este már a csata színhelyét is letesztelte a Loki, a keret több csoportra osztva a rövidpasszos játékot és az egyérintőzést gyakorolta. Emellett Beránek nagy hangsúlyt fektettet a különböző kombinációk utáni kapura lövésekre, és terítékre kerültek a 11-esek is. Az edzés egymás elleni játékkal zárult.

Dzsudzsák Balázs így összegezte a játéktérrel kapcsolatos benyomásait a DVSC honlapján: "Szerintem tökéletes, a végén már egész kellemes volt rajta edzeni. Annyi különbség azért van, hogy a labda sokkal gyorsabb, mint egy szokványos pályán, ráadásul nem pattan. Arra tehát nem foghatjuk, hogy nem lehet a földön játszani."

A fiatal középpályás számára még társaihoz képest is nagyobb tétje lehet a mérkőzésnek, a hírek szerint ugyanis a nyári szünetben alaposan megerősödött Manchester City érdeklődik utána, jobb alkalom pedig aligha kínálkozhat egy svéd csapat elleni BL-mérkőzésnél, hogy meggyőzze tehetségéről Sven-Göran Eriksson korábbi angol szövetségi kapitányt.

Ami az északikat illeti, természetesen hazájukban az első mérkőzés tükrében mindenki továbbjutást vár tőlük, Magnus Haglund vezetőedző azonban meglehetősen gondterhelt volt a keddi sajtótájékoztatón a csapatát sújtó sérülések miatt. Jari Ilola biztosan nem lesz bevethető, míg Alexandersson és a legnagyobb sztár, Anders Svensson játékáról csak közvetlenül a meccs előtt döntenek. (Svensson mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen kockáztat, mert nem akar úgy járni, mint Debrecenben, ahol néhány percnyi játék után le kellett hozni.)

A magyar bajnokról maximális tisztelettel beszélt a borasi szakvezető. "A múlt héten bebizonyosodott, hogy a Debrecen nagyon jó csapat, sok tehetséges játékosa van, akiktől tartunk is. Óvatosnak kell lennünk, mert jól szervezett csapat a Loki, egy az egyben jól oldják meg a játékosok a feladatukat, és ez jelenti számunkra a veszélyt, ugyanakkor jó eredményt értünk el Debrecenben, és szeretnénk ezt hazai pályán bebiztosítani."

Miroslav Beránek az első meccs előtt azt mondta, az esély ötven-ötven százalék, de most úgy gondolja, hogy nyolcvan-húsz a svédek javára. "Gólt kell rúgnunk, méghozzá kettőt. Debrecenben nagyon jó volt az Elfsborg védekezése, ezzel a feladattal most sem lesz egyszerű megbirkóznunk, de igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni" - nyilatkozta a DVSC szakvezetője.


És hogy mivel lehetne megverni az Elfsborgot? Herczeg András pályaedző szerint "több kreatívitásra, vállakozó kedvre lesz szükség". A szakember biztos benne, hogy "Miroslav Beranek új taktikai elemeket vet majd be, több lehet az üresbe futás, a szélen esetleg meg tudjuk őket bontani."

"Bár nem játszottam csak öt percet, látni lehetett az első meccsen, hogy nagyon szervezett és erőszakos a svéd csapat, de úgy vélem: ahogyan ők nyerni tudtak itt, ugyanúgy mi is nyerhetünk idegenben" - tette hozzá az MTK-tól szerződtetett Czvitkovics Péter.

A statisztikák egyik gárda számára sem túl kedvezőek: magyar csapat a Bajnokok Ligájában még soha nem tudta hazai vereség után idegenben kiharcolni a továbbjutást, míg a Elfsborg története során eddig mindössze egy-egy kört tudott túlélni az UEFA-kupában, a svédekről pedig általában elmondható, hogy nem igazán megy nekik a BL-sorozatban.

Az este 19 órakor kezdődő visszavágón várhatóan telt ház várja majd a csapatokat a 13 ezer férőhelyes borasi stadionban, Debrecenből mintegy száz szurkuló érkezik. A találkozót egy tévécsatorna sem közvetíti, az [origo]-n természetesen élőben tudósítunk a mérkőzés alakulásáról.

A várható kezdőcsapatok:
Debrecen: Balogh J. - Bernáth, Komlósi, Mészáros N., Leandro - Dombi, Vukmir, Demjén, Dzsudzsák - Kouemaha, Stojkov.
Elfsborg: Wiland - M. Andersson, Augustsson, Björck, Karlsson - Ishizaki, Avdic, Holmén, Mobaeck - M. Svensson, Berglund.