Vágólapra másolva!
Az újonccsapatok napja volt a vasárnap a Bundesligában, a Duisburg ugyanis Dortmundban nyert 3-1-re, míg a Karlsruhe Nürnbergből hozta el a három pontot a magyar válogatott középpályás, Hajnal Tamás duplájával.

Az újonc Karlsruhe Hajnal Tamással a soraiban a Nürnberg vendége volt a Bundesliga nyitófordulójában, és bár az első félóra a házigazda fölényével telt el, a KSC felbátorodott a félidő végére, és a 44. percben a vezetést is megszerezte. Görlitz adott be jobbról, Kapllani visszatette a labdát, amit Mutzel a kapufára lőtt, és a kipattanót Hajnal közelről a hálóba küldte.

A fordulás után a Nürnberg erőlködött, az újonc pedig őrizte az előnyt és a támadásokról sem mondott le, Freis beadása után Blazek kiejtette a labdát, amire az érkező Hajnal csapott le, és tíz méterről az üres kapuba passzolt, megszerezve ezzel csapata, egyben saját maga második gólját. A 82. percben a mesterhármas is összejöhetett volna, de Blazek ezúttal a kapufára tolta a magyar légiós lövését, a meccs hőse a 87. percig volt a pályán, ekkor cserélte le edzője a Karlsruhe-drukkerek ovációja közepette.

A másik mérkőzésen a Duisburg bekezdett Dortmundban, a 8. percben Grlic beadása után a berobbanó Ishaiaku bólintotta le a földre a labdát, ami onnan a léc alá pattant. A Borussia Petric lécen csattanó szabadrúgásával éledezett a sokkból, majd ismét az irányító próbálkozott, de ezúttal Starke kapus állta útját a löketnek. A félidő hátralévő részében még feljegyezhettünk hazai részről két célt tévesztő Blaszczykowski-kísérletet, míg a túloldalon Weidenfeller paskolt ki a léc alól egy veszélyesen csapódó beadást.

A második félidőben 14 percet kellett várni az első dortmundi helyzetre, Petric azonban centikkel eltévesztette a jobb alsót, 120 másodperc múlva pedig bajba kerültek a sárga-feketék, a csereként beállt Buckley vágta fel Tiffertet, a tizenegyest pedig Tararache gurította a bal sarokba.

A középkezdés után egyből ziccert dolgozott ki a Dortmund, de Smolarek közeli lövését Starke kifogta, és válaszként érkezett a harmadik duisburgi gól, Lamey jobboldali beadását Ishiaku estében, dropből zúdította a jobb pipába. A végére maradt egy gyengécske Smolarek-fejes és Kringe szépítése, amelyben Starke is ludas volt, de ez a tényen nem változtatott, 3-1-re nyertek a Zebrák.

Bundesliga, 1. forduló:
Borussia Dortmund - MSV Duisburg 1-3 (0-1)
gól:
Kringe (86.), illetve Ishiaku (8., 64.), Tararache (62., 11-esből)

Nürnberg - Karlsruhe 0-2 (0-1)
gól:
Hajnal (44., 74.)